Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Láng: A II. kerületnek egyáltalán nincs adóssága + videó

A II. kerületben nagyon tudatos szavazók vannak, az elmúlt években mindig magas volt a részvétel a szavazásokon. Én abban bízom, hogy most is pontosan látják a polgárok a választás tétjét, és elmennek vasárnap szavazni – mondta el Láng Zsolt a HírTV Péntek8 című műsorában.


Dátum: 2011-11-11 20:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:20:07.825915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Láng Zsolt a Hírtv Péntek 8 című műsorában

A parlament június végén alkotmánybírónak választotta Balsai Istvánt, s az ő megüresedett országgyűlési helyét kell betölteni az ősszel esedékes időközi választáson a főváros 2. számú egyéni körzetében. A november 13-án sorra kerülő időközi választáson a Fidesz-KDNP Láng Zsolt polgármestert indítja.

Egy politikus számára vannak írott és íratlan etikai szabályok, amelyeket illik betartani. Az ellenfeleim csak egymással, meg a Fidesz-el foglalkoznak, egyikük sem beszél arról, hogy mit szeretnének, miért jobb a programjuk, mik azok az akut kérdések, melyeket jobban meg tudnának oldani – fogalmazott Láng Zsolt. A „Bontsuk le a kétharmadot”, az egy hangzatos szlogen, de inkább arról kellene beszélni, hogy milyen megoldásokat keresünk a jelenlegi problémákra – fűzte hozzá.

"Hatalmas energiával dolgozik a kormány, hogy kijussunk a válságból"

A polgármester aláhúzta: a II. kerületben nagyon tudatos szavazók vannak, az elmúlt években mindig magas volt a részvétel a szavazásokon. Én abban bízom, hogy most is pontosan látják a polgárok a választás tétjét, és elmennek vasárnap szavazni – mondta Láng Zsolt. A politikus szerint a II. kerületben is ugyanazok a problémák jelentkeznek, mint bárhol az országban, néhány árnyalatnyi különbséggel. Mindenkit az Európára kiterjedő gazdasági válság, és ezen belül Magyarország helyzete, a banki hitelek, a végtörlesztés ügye foglalkoztat – tette hozzá. Láng Zsolt a kampány során a standokon, a fórumokon azt tapasztalta, hogy az emberek tudják, hogy nagyon nehéz örökséget vett át a kormány, és instabilak a mindennapok egész Európában, de látják azt is, hogy hatalmas energiával dolgozik a kormány és a miniszterelnök, hogy kijussunk a válságból.

"Meg kell fontolni az eva kivezetését"

Arra a felvetésre, hogy az eva tekintetében nézetkülönbség érzékelhető a Fidesz-frakció és a kormány között Láng Zsolt válaszában kifejtette: a Fideszt mindig az a vád éri a média részéről, hogy a kétharmados többség katonai rendbe szervezve mindent megszavaz, és senki nem gondolkodik. „Ez egy klassz sztereotípia” - fűzte hozzá.

Az egyszerűsített vállalkozói adó körül kialakult viták pontosan megmutatják, hogy vannak nézeteltérések – tette hozzá. Ezzel összefüggésben a II. kerület polgármestere elmondta, hogy szerinte meg kell fontolni az eva kivezetését, és 2012-ben semmiképp nem tartaná üdvösnek ennek az adónemnek a megszüntetését. Hozzátette: az elkövetkezendő hetekben dől el a kérdés és komoly esély van arra, hogy megmarad az eva, de szabályozásáról és jövőjéről még fog tárgyalni a parlament.

Mindezek mellett Láng azonban egyetért a kormány azon érvével az eva kivezetése mellett, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó adta lehetőségeket sokan az adózás elkerülésére használják. „Mindenki érzi, hogy valamit rendbe kell tenni az egyszerűsítés és az átláthatóság érdekében, a hangsúly azonban azon van, hogy milyen eszközökkel” – fogalmazott a politikus.

A II. kerületnek egyáltalán nincs adóssága

Az önkormányzat pénzügyi helyzetével kapcsolatban Láng Zsolt kifejtette: a II. kerületnek egyáltalán nincs adóssága - utalva az Állami Számvevőszék legutóbbi vizsgálatára megjegyezte -, az önkormányzat nem bocsátott ki kötvényt és nincs hiteltartozása sem. „A devizaválságtól függetlenül is úgy gondoltam 2006-ban, hogy egy felelős döntéshozó testület úgy gazdálkodjon, hogy ne kelljen hiteleket felvennie” –tette hozzá. Ezzel összefüggésben kiemelte: szükség volt arra is, hogy a működési párhuzamosságokat megszüntessék és az önkormányzati ágazatokat célszerű gazdálkodásra állítsák át. Ezek összessége meghozta az eredményt, mert nincs működési hiánya az önkormányzatnak -húzta alá. A II. kerület az utóbbi idők összes fejlesztését önerőből és pályázati pénzekből tudta finanszírozni – hangsúlyozta.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1998, 'source_type': 'media', 'source_id': 7866, 'target_type': 'article', 'target_id': 112898, 'relation_type': 'describes'}