Prőhle: Nem volt téma a demars a washingtoni tárgyalásokon
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint a sajtóban megjelent értesülésekkel szemben az amerikai nagykövet és a kormányfő találkozója utáni a washingtoni külügyi államtitkári szintű tárgyalásokon nem volt téma az esetleges tiltakozás, a demars.
Dátum: 2011-11-15 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:20:35.359918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyettes államtitkár az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden úgy nyilatkozott, hogy washingtoni tárgyalásain, amelyekre közvetlenül Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet Orbán Viktor miniszterelnök októberi találkozója után került sor, felmerült a magyarországi törvényalkotás folyamata. Az esetleges demars kérdése azonban nem, és erről hamarosan írásos cáfolat is megjelenik - hangoztatta.
Arra a kérdésre, hogy átadott-e jegyzéket Eleni Tsakopoulos Kounalakis Orbán Viktornak, úgy válaszolt, "nem adott át semmit, ezt maga a nagykövet asszony mondta". A politikus kijelentette, a diplomata és a kormányfő találkozóját illetően arra kell hagyatkozni, amit maguk a résztvevők mondanak.
A demars (figyelmeztető tiltakozás) "mindenféle hivatalos nagyköveti lépést jelent", "legyen az bármiért vagy bármi ellen", így jóval semlegesebb szó annál, mint amilyen jelentést nyerhetett az elmúlt napokban a közvéleményben - mutatott rá. Úgy véli, fel lehet tenni kérdéseket, lehet tenni megállapításokat a Magyarországon történtekkel kapcsolatban, és ezekre lehet válaszolni is. Ez minden ország esetében így van - tette hozzá. Megjegyezte: a demars, az eszmecsere és a baráti beszélgetés "nem állnak olyan nagyon messze egymástól".