Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar álláspontot is tükröző döntés született

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei hétfőn Brüsszelben arról, hogy a következő két évben is a jelenlegi nagyságrendű, összesen félmilliárd eurós költségvetéssel folytatódik a legrászorultabb rétegek élelmiszer-ellátásának támogatása.


Dátum: 2011-11-15 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:20:37.986263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar delegációt vezető Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságáért felelős államtitkára az ülés utáni sajtótájékoztatóján üdvözölte, hogy a magyar álláspontot is tükröző döntés született.

A tagországok közti jogértelmezési és politikai nézeteltérések miatt korábban úgy tűnt, hogy jövőre csak 110 milliós költségvetéssel működhet a program, 2013-ban pedig ideiglenesen meg is szűnhet, mielőtt - az évtized hátralévő részében - várhatóan immár szociálpolitikai kiadási forrásokból táplálkozva folytatja működését. A mintegy negyedszázada futó program révén összesen jóval több mint 10 millióan jutnak élelmiszersegélyhez a részt vevő uniós országokban, köztük Magyarországon. A program egyenes folytatását korábban egy hatországos csoport akadályozta. Most elsősorban Németország álláspontjának megváltozása vezetett el a kompromisszumhoz. Mindezidáig Svédország, Nagy-Britannia, Dánia, Csehország és Hollandia sem értett egyet a jelenlegi keretek meghosszabbításával.

A program keretében eredetileg a mezőgazdasági termelőknél felhalmozódott élelmiszerfelesleget (az intervenciós készleteket) osztották el a rászorulók között. Később úgy módosították a programot, hogy bizonyos feltételek mellett a készletek piaci beszerzéssel is kiegészíthetőek legyenek. Az Európai Bíróság azonban áprilisban úgy ítélkezett, hogy ez az utóbbi megoldás szabálytalan, a jelenlegi uniós szabályok csak a fölös intervenciós készletek erejéig teszik lehetővé a program kiterjedését. Az ellenző tagállamok a viták során arra is hivatkoztak, hogy a segélyprogramot nem az agrárpolitika, hanem a szociálpolitika részeként szeretnék látni. Franciaország és Németország most közös nyilatkozatot tett közzé, amely szerint jelenleg úgy látják, hogy a mostani program 2013 utáni folytatásáról nem lehet politikai konszenzust kialakítani. Helyszíni források szerint Németország azzal a feltétellel adta be a derekát, hogy 2014 után a jelenlegi rendszer megszűnik.

Czerván György a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a magyar álláspont mindvégig támogatta a program folytatását. Magyarország is haszonélvezője ennek a programnak, és hazánkban, sajnos, szükség is van rá - hangsúlyozta az államtitkár. Korábbi közlések szerint a magyar keret évi mintegy 13-14 millió euró. Az unió elsősorban gabonafélékkel és tejtermékekkel segítette a rászorulókat ebben a formában.

Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse a megállapodást hétfőn üdvözölve emlékeztetett arra. hogy a végrehajtó testület mindent megtett a program folytatásáért, több javaslatot is benyújtott a felvetett problémák áthidalására.  Ciolos most jelezte: további erőfeszítéseket tesznek annak érdekében. hogy a következő, téli időszakban is biztosítsák a program folytonosságát a késői jóváhagyás ellenére. A bizottság ebben számít az érintett jótékonysági szervezetek együttműködésére is - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek