A várt felett alakult hazánk GDP-növekedése
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,4 százalékkal nőtt 2011 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalék volt a növekedés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes számok alapján.
Dátum: 2011-11-15 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:20:39.374865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Londoni elemzők a harmadik negyedévre, 0,7-1,2 százalék körüli gazdasági növekedést vártak éves bázison. A KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján a gazdaság teljesítménye az I-III. negyedévben 1,8 százalékkal bővült. A KSH szerint a növekedés hajtóereje elsősorban a mezőgazdaság, másodsorban az ipari export volt.
A kiigazítás nélküli adat a harmadik negyedévben is megegyezett a naptári hatás kiszűrésével mért mutatóval, 1,4 százalék volt. A szezonálisan és naptári hatással is kiigazított és kiegyensúlyozott adat szerint 1,5 százalék volt a gazdasági növekedés 2010 azonos időszakához viszonyítva.
A KSH módosította a tavalyi éves GDP növekedést 1,2 százalékról 1,3 százalékra. A felülvizsgálat szerint a korábban közölt stagnáláshoz képest Magyarország GDP-je 0,2 százalékkal nőtt a második negyedévben a megelőző negyedévhez képest, és 1,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Tavaly a harmadik negyedévben kiigazítás nélkül a gazdasági növekedés 1,8 százalék volt, ami megegyezett a naptári hatás kiszűrésével mért adattal. Szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adat szerint a GDP 2,5 százalékkal nőtt 2010 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi második negyedévhez viszonyítva a növekedés 0,7 százalék volt.