Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli ülést tart szerdán a Fővárosi Közgyűlés

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. apportálásáról, a Fővárosi Cigány Önkormányzat többlettámogatásáról, valamint a Budapesti Egészségügyi Központ Zrt. átnevezéséről és alaptőke-csökkentéséről dönt a többi között a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.


Dátum: 2011-11-15 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:20:41.245908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülés napirendjén előzetesen 26 javaslat szerepel. A képviselők meghozhatják az elvi döntést arról, hogy az év végéig a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-t is a Budapesti Városüzemeltetési Központba (BVK) apportálják. Döntenek a részvények értékelésére és auditálásra megbízott könyvvizsgálóról is.

A testület idén júniusban döntött arról, hogy hat, 100 százalékos fővárosi tulajdonú céget apportálnak a Budapesti Városüzemeltetési Központba. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes már akkor jelezte, hogy az FKF Zrt. is a BVK része lenne a társaság szétválása után. A közterület-fenntartó ügyében október végén döntöttek a képviselők, így megkezdődött a közútfenntartási ágazat leválasztása.

Négymillió forint többletforráshoz juthat a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ), ha közgyűlés elfogadja az erre vonatkozó előterjesztést. Makai István, az FCÖ elnöke levélben fordult Csomós Miklós főpolgármester-helyetteshez, hogy kiegészítő működési támogatást kérjen a szervezetnek az év végéig. Mint írta, ennek hiányában ellehetetlenül a működésük.

Szavazhatnak a képviselők a Budapesti Egészségügyi Központ Zrt. nevének módosításáról, a jövőben Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező (Febesz) Zrt. lenne. Emellett 416 millió forinttal csökkentenék az egészségügyi közbeszerzésekre létrehozott társaság alaptőkéjét. A lépést az egészségügyi struktúra Semmelweis Tervben meghatározott átalakításával indokolta Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes.

Ha a képviselők támogatják, újabb szobrok és emlékművek kaphatnak díszkivilágítást Budapesten. Az indítvány szerint díszkivilágítást kapna a budai Várban lévő Görgey-szobor, a belvárosi Reagan-szobor és a kőbányai, Magyar Oltár elnevezésű millecentenáriumi emlékmű. Bővül a kör olyan elemekkel is, amelyeknek a műszaki átadása még nem történt meg. A javaslat szerint a díszkivilágítás üzemeltetési költségei rendelkezésre állnak. György István előterjesztésében megjegyezte: ez nemcsak költség a fővárosnak, hanem többirányú bevételt is jelent, példaként a turizmusból származó adóbevételeket említette.

Kapcsolódó elemek