Több mint kétezren nyaraltak idén a fővárosi gyermekotthonok lakói közül
A fővárosi gyermekvédelmi otthonokban nevelkedő gyermekek közül több mint kétezren vettek részt az idén nyári táborokban, az intézmények fejenként körülbelül 30 ezer forintot fordítottak erre – tartalmazza az a tájékoztató, amelyet kedden egyhangúlag fogadott el a Fővárosi Közgyűlés oktatási bizottsága.
Dátum: 2011-11-15 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:20:46.256789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 33 intézmény, illetve szakmai egység beszámolója szerint idén nyáron összesen 2011 gyermek, fiatal nyaralt, számukra 235 belföldi és 15 külföldi tábort szerveztek.
A tájékoztató szerint a gyermekek jelentős része nyáron is a gyermekotthonokban marad, vagy csak egy-két hetet tölt a családjával, mivel az otthoni körülmények nem alkalmasak arra, hogy hosszabb ideig szüleiknél tartózkodjanak. Nem ritka az sem, hogy a hosszabb időre hazaengedett gyermekek korábban visszatérnek.
A fővárosi önkormányzat az ország négy településén, Fonyód-Alsóbélatelepen, Balatonkenesén, Zamárdiban és Mónosbélen üdültette a gyermekeket. Az ottani férőhelyek kihasználtsága 65-70 százalékos volt, ugyanis a gyermekotthonok egyre inkább saját szervezésű üdültetéseiket részesítik előnyben – olvasható a dokumentumban, amelyben azt is jelzik: a fent nevezett helyeken elsősorban fiatalabb gyermekek és a sajátos nevelési igényű, valamilyen fogyatékossággal élők részére tudnak biztonságos nyaralást nyújtani.
A szabad helyek hasznosítására a négy fővárosi üdülőben más megyékből is fogadtak gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket.
A beszámoló szerint a gyermekek hét-tíz napot töltöttek a táborokban, ahová saját nevelőik kísérték el őket, emellett helyi munkatársak is segítettek a felügyeletben. A tájékoztató arra is kitért: tizenhét intézményből mindenki volt nyaralni, tizenkettőből 70-90 százalék, négyből pedig a fele vagy kevesebb gyermek. A táboroztatásra az idén összesen mintegy 60 millió forintot fordítottak, ami fejenként körülbelül 30 ezer forintot jelent.