Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nézőpont: biztos kormánypárt, bizonytalan ellenzék

Miközben a kormánypártok népszerűsége a kedvezőtlen gazdasági folyamatok közepette is biztosítja a kétharmados előnyüket, az ellenzéki pártok szavazói bázisa továbbra is bizonytalan - írja a Nézőpont Intézet.


Dátum: 2011-11-16 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:00.212650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pártversenyben épp az ellenzék tette országos témává a II. kerületi időközi választást, aminek eredménye jól mutatja a közvélemény-kutatási adatainkban is érzékelhető választási aktivitás csökkenését és a pártok közötti támogatottsági arányokat. Miközben a kormánypártok népszerűsége a kedvezőtlen gazdasági folyamatok közepette is biztosítja a kétharmados előnyüket, az ellenzéki pártok szavazói bázisa továbbra is bizonytalan. Most vasárnap a leadott voksok 58 százalékát a Fidesz-KDNP szerezhetné meg.

Az MSZP eddigi önsorsrontásának eredménye, hogy a párt támogatottsága az összes megkérdezett körében 2011-ben kaotikusan mozgott: az 9-től és 17 százalékig tartó sávban. A Demokratikus Koalíció kiválásának egyértelmű vesztese pedig a Magyar Szocialista Párt. A Nézőpont Intézet november 7-10. között, a pártszakadás után készített közvélemény-kutatásában az októberben mért 17 százalék helyett a választópolgárok 10 százaléka vallotta magát az MSZP, 2 százaléka pedig a Gyurcsány-párt szimpatizánsának.

Az összes megkérdezett 11 százaléka, az aktív szavazók 19 százaléka támogatja jelenleg a Jobbikot. A Lehet Más a Politika pedig továbbra is a parlamenti bejutási küszöb szélén táncol, hiszen a választásra jogosult lakosság körében 3 százalékot, a most vasárnapi részvételét biztosra ígérő szavazók körében pedig 5 százalékot tudhatnak maguk mögött.

A teljes cikk grafikonokkal a Nézőpont Intézet honlapján.

Kapcsolódó elemek