Száz forintból hetvenet adósságszolgálatra kell költeni
Miskolcra érkezett országjáró körútján Pokorni Zoltán, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke. A törvényalkotási folyamatról a költségvetés kapcsán tájékoztatott.
Dátum: 2011-11-16 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:00.558183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint sajtótájékoztatóján elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök kérte fel az országjáró körútra, hogy közelebb vigyék, elmagyarázzák a törvényalkotás folyamatát. Szeretnék elmondani, mi a probléma és mi a megoldás. Mint legfajsúlyosabb kérdésről, a költségvetésről beszélt Pokorni Zoltán, melynek kapcsán leszögezte, nem örömteli mostanában elkészíteni.
Kifejtette, amióta hazánk tagja az uniónak, még egyszer sem sikerült a vállalt fegyelmezett gazdálkodást tartani. Az ország többet költött, mint amennyit szabad lett volna, ennek a következménye, hogy az államadósság egyre nőtt. Az előző kormány idején a felvett hitel majdnem a duplájára nőtt, a hiány 7,8 százalék, és az ország a pénzügyi összeomlás határán állt. Rendkívüli intézkedésekkel sikerült a hiányt 4 százalék körülire szorítani, ami idén lehet 3 százalék körül is, jövőre pedig a tervek szerint ez alá is le tudják szorítani. Közben a túlzott deficit miatt eljárást folytat az unió Magyarország ellen, aminek komoly következményei is lehetnek, akár az is elképzelhető, hogy elesik az ország bizonyos uniós forrásoktól.
Szeretnék megóvni a görög példától Magyarországot, hiszen a görögök lassan elveszítik önrendelkezésüket. Ezért egy nagyon feszes anyagot állítanak össze. Az ország átszervezése nem egy örömteli folyamat, és magában hordozza a megszorítást is, amely azonban nem ész nélküli. Nem a pillanatnyi egyensúlyt szeretnék helyreállítani, hanem hosszú távú megoldáson dolgoznak. Közben elkezdték az államadósság visszafizetését is, októberben egymilliárdot fizettek, novemberben kettőt törlesztenek abból a gyorshitelből, amit még a Bajnai-kormány vett fel. Pokorni Zoltán hangsúlyozta, annyit kell fizetni kamatokra, ami például az oktatásra szánt évi keret, ami nagyon nagy teher, ezért is fontos, hogy a kamat mellett a tőketartozást is törleszteni tudja az ország. A kiadási oldalát a költségvetésnek már nem lehet tovább faragni, ez a bizonytalanság vetette fel például az eva kérdését. Pokorni kitért arra is, hogy a megye a hosszú távú stratégiai szervezés színtere lesz a jövőben, viszont megszűnik az eddigi intézményfenntartó szerepe.
A sajtótájékoztatón részt vett Sebestyén László és Csöbör Katalin miskolci országgyűlési képviselők is. Sebestyén László arról beszélt, hogy balliberális kormány nyolc év alatt megduplázta az államadósságot, emiatt állt elő az a helyzet, hogy száz forintból hetvenet adósságszolgálatra kell költenie a kormánynak, a maradék harminc százalékból pedig igencsak nehéz jó gazdaságot teremteni. Ugyanakkor az unió is hosszan tartó válságban van, ami szintén nem kedvez a gazdasági fejlődésnek, de bíznak benne, hogy 2012-ben eltudnak szakadni az unión belül válságban lévő országok szintjétől. Be szeretnék zárni a kiskapukat az adócsalások előtt, de a legfontosabb, hogy munkahelyteremtő gazdaságot tudjanak pályára állítani, jövőre kétszáz ezer embernek szeretnének munkát adni, ezt segíti többek között az Új Széchenyi Terv.
Csöbör Katalin hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetés megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, amely történetének legsúlyosabb gazdasági és pénzügyi válságát éli. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben, amikor az uniós országok jelentős része nem képes megállítani az államadósság növekedését, a Fidesz-kormány már 2011-ben jelentősen csökkentette az örökölt államadósságot.
A második Orbán-kormány Európában egyedülálló módon úgy tudta kezelni az államadósság problémáját, hogy eközben maximálisan megkímélte az ország lakosságát, és un. alternatív megoldásokat talált, azaz a nagyvállalkozások, a bankszféra, energiaszektor megadóztatásával oldotta meg a rendkívül nehéz helyzetet. Ezeket az egyedülállóan bátor lépéseket az egész világ csodálja, vagy irigyli, csak a magyar ellenzéki pártok kifogásolják, és ezzel védik a külföldi, nem magyar érdekeket a magyar állampolgárokkal szemben.
A 2012-es költségvetést a fentiek tükrében jogosult országvédelmi költségvetésnek nevezni. Az egyenlege az idei évhez képest ezermilliárd forinttal javul, ez lehetővé teszi, hogy többletfinanszírozásban részesüljön a közbiztonság megerősítése, az egészségügy átalakítása, az oktatás megújítása, a társadalmi felzárkóztatás programjai, a gazdaságfejlesztés területe, valamint a hatékony államszerkezet kialakítása. Megyénk szempontjából kiemelten fontos a Start-munka programnak elnevezett közmunkaprogram létrehozása, melynek keretében a mezőgazdaságban, a bio- és megújuló energiatermelésben, az építőiparban és az országos nagyberuházásokban jönnek létre munkahelyek. A közmunkaprogram megvalósítására a jövő évi költségvetés 132 milliárd forintot irányzott elő.