Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk versenyképes befektetési környezetet kínál

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos kínai látogatását összegezve úgy értékelte, hogy a két ország a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta napjainkban éli át együttműködésének legjobb, legintenzívebb időszakát. A közeljövőben újabb megállapodások aláírása várható a magyarországi beruházásokra fordítható egymilliárd eurós fejlesztési keret felhasználásáról. A konkrét projektek közül elsőként a fővárost a Liszt Ferenc Repülőtérrel összekötő gyorsvasút valósulhat meg.


Dátum: 2011-11-16 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:03.768224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA kormánybiztos a Kínai Jegybank képviselőivel folytatott előremutató tárgyalásokat egyebek mellett a kínai kötvényvásárlással kapcsolatos politikai döntések megvalósításáról. A felek megerősítették, hogy a kínai pénzintézetek és befektetési alapok a továbbiakban is vásárolnak magyar államkötvényeket és értékpapírokat.', 'Fellegi Tamás bejelentette, hogy a közeljövőben megállapodást írhat alá a Kínai Fejlesztési Bank kormányzójával az egymilliárd euró felhasználásának módjáról és feltételeiről. A Magyar Fejlesztési Bank a jövő év elején köthet szerződést kínai partnerével az e keretből finanszírozható projektek listájáról, megvalósításuk ütemezéséről.', 'A MÁV Zrt. és a China Railway Construction Corporation (CRCC) építőipari cég között létrejött megegyezés alapján várhatóan a budapesti repülőtérre vezető gyorsvasút kiépítése kezdődhet meg elsőként. A kínai cég vezetője aláhúzta, hogy az egymilliárd eurós projektfinanszírozási keretből is támogatható fejlesztésben meghatározó mértékben számítanak majd magyar alvállalkozók és beszállítók részvételére.', 'A tárcavezető Sanghajban kínai pénzügyi vállalatok – többek közt a Haitong és a Fosun – képviselőivel egyeztetett a cégek és a Magyar Fejlesztési Bank közötti, befektetési, hitelezési és állampapírvásárlási együttműködés lehetőségeiről. Hongkongban megbeszéléseket folytatott a régió pénzügyminiszterével és külügyi vezetőjével, a helyi tőzsde elnökével. Tartományi szinten is egyeztetett a magyar és kínai szakértők által lehetségesnek tartott infrastrukturális, vízgazdálkodási beruházásokról, közös projektekről, azok finanszírozásáról.', 'A miniszter mások mellett tárgyalt a Metallurgical Corporation of China (MCC) vas- és acélipari vállalat és a China CNR Corporation vasúti üzemeltető társaság vezetőivel. Felkereste a BorsodChem tulajdonosa, a Wanhua Industrial Group ningpoi gyártelepét és a Westinghouse Electric Company épülő szanmeni atomerőművét.\xa0', 'Fellegi Tamás a 2011-es Shenzhen Hi-Tech Fair legrangosabb külföldi vendégeként Li Jinzao kereskedelmi miniszterhelyettessel, Wang Yang Guangdong tartományi ügyvezető kormányzóval, Xu Qin Shenzheni polgármesterrel és más kínai állami vezetőkkel közösen nyitotta meg a Fórumot 2011. november 16-án, Kína hi-tech központjában. Előadásában kifejtette: a kutatás-fejlesztés és innováció a magyar kormány gazdaságpolitikájának meghatározó elemeiként a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok legfőbb hajtóerejét is adják. Magyarország kedvező földrajzi elhelyezkedésével, magas színvonalú képzési, tudományos hátterével és jelentősen egyszerűsödő adórendszerével a közép-európai régió versenyképes állama akár a kínai beruházásokért folyó vetélkedésben is.

']

Kapcsolódó elemek