Megalakul a Magyar Diaszpóra Tanács
Csütörtökön megalakul a nyugati magyarság szervezeteit megszólító Magyar Diaszpóra Tanács; a parlamentben tartandó rendezvényen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
Dátum: 2011-11-17 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:11.956484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA program Semjén Zsolt felszólalásával kezdődik, a miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács és a nemzeti regiszter céljáról és feladatáról beszél. Ezt követi Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának előadása Külpolitikai tevékenység a diaszpórában élő magyar közösségek szolgálatában címmel.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A programot Orbán Viktor miniszterelnök előadása zárja.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár korábban elmondta, hogy 57 szervezetet szólítottak meg, és eddig 51 jelezte is részvételét a tanács ülésén, amelyen a diaszpórában élők sajátos problémáit tekintik majd át.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Úgy fogalmazott: "a magyar kormány számít a diaszpórára a Magyarországról megjelenő kép formálásában, a magyar érdekek megjelenítésében a világ különböző fórumain." Hozzátette: ugyanakkor a diaszpórában működő szervezetek segítségével szeretnék feltérképezni, mely területeken tudják leghatékonyabban segíteni a magyar kultúra fennmaradását, a magyar identitás megerősítését a világban szétszórtan élő magyarok között.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A tanács állandó intézményesített fórumként működik majd a jövőben, üléseit a miniszterelnök hívja össze, elnöke a nemzetpolitikáért felelős miniszter lesz. Az elnökség tagjait az alakuló ülésen választják meg.', '']