37 százalék lesz az eva kulcsa 2012-ben
A kormány és a Fidesz-frakció is azt támogatja, hogy 37 százalék legyen az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértéke 2012-ben.
Dátum: 2011-11-17 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:15.923750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKrakkó Ákos, a kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke csütörtökön elmondta: a frakció azt kérte a kormánytól, ne 40 százalékos kulcsot állapítson meg az eva 2012-es mértékének, hanem 37 százalékosat. A kabinet ezt támogatta, így Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke zárószavazás előtti módosító indítványt nyújt be a jövő évi adótörvényekhez, amelyben javasolják, hogy 2012-ben 37 százalék legyen az eva mértéke.
\xa0\xa0\xa0
Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog. Előbbi 25 millióról 30 millió forintra nő, utóbbi pedig - a mostani döntés értelmében - 37 százalékra.', '
']