Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövő héten véglegesíti a Ház a 2012-es adótörvényeket

Az Országgyűlés jövő heti négynapos ülésén tart zárószavazást a jövő évi adótörvényekről, valamint a mozgóképről, a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, illetve az igazságszolgáltatási reform részét képező, a bíróságot és az ügyészséget érintő előterjesztésekről - tájékoztatta a házbizottság csütörtöki ülését követően Altorjai Anita az MTI-t.


Dátum: 2011-11-17 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:21.515691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz Országgyűlés sajtófőnöke elmondta, folytatódik a köznevelési és az önkormányzati törvényjavaslat általános vitája, csütörtökön pedig megkezdődik a nemzeti szakképzésről szóló előterjesztés parlamenti tárgyalása.\xa0Altorjai Anita elmondta, a kormány képviselője jelezte, hogy a hét folyamán további tíz törvényjavaslatot, köztük sarkalatos jogszabályokat nyújt be az Országgyűlésnek. Ezek között lesz a nemzetiségiek jogairól szóló előterjesztés, az alaptörvénnyel összefüggő törvénymódosító-csomag, a felsőoktatási javaslat, a közszolgálati tisztviselőket érintő indítvány, egy szociális tárgyú és egy energetikai témájú, továbbá négy honvédelemmel és rendvédelemmel kapcsolatos előterjesztés - tájékoztatott a sajtófőnök.

\xa0\xa0\xa0

A Fidesz-frakció jelezte, hogy ezek közöl már a jövő héten tárgyalná az energetikai és a honvédségi adatkezelésről szóló javaslatokat - tette hozzá Altorjai Anita.\xa0A sajtófőnök a kormány képviselőjének közlésére hivatkozva elmondta, hogy a kabinet még a hét folyamán jelzi a házelnöknek, mely javaslatokat és milyen ütemezésben javasol tárgyalni a parlamentben, amely a jelenlegi állás szerint december 23-án fejezi be ezévi munkáját.', '

']

Kapcsolódó elemek