2,4 milliárd folyhat be a népegészségügyi termékadóból
A népegészségügyi termékadóból ez évre tervezett 3 milliárd forintból legalább 2,4 milliárd befolyik a rendszerbe, az összeget teljes egészében az egészségügyi dolgozók pótlékaira fordítják – közölte az egészségügyi államtitkár csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett budapesti konferencián.
Dátum: 2011-11-17 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:21.862716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szócska Miklós elmondta, hogy a jövő évre tervezett 30 milliárd forint felét a pótlékok emelésére szánják. Az államtitkár közlése szerint decemberben újabb támogatási programokat bocsátanak társadalmi vitára. A foglalkoztatást 6,6 milliárd forintos keretből támogatják majd, erre a pénzre intézmények pályázhatnak majd. Emellett 9 milliárd forintos uniós keretösszegből újabb ösztöndíjprogramot indítanak, amelyre a tervek szerint az úgynevezett konvergencia-régiókban, illetve a hiányszakmákban tevékenykedő szakdolgozók, szakorvosok és szakorvosjelöltek pályázhatnak majd – mondta Szócska Miklós.