Széchenyi Programiroda nyílt Hódmezővásárhelyen
Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és koordinációs államtitkára és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere nyitották meg csütörtökön a dél-alföldi városban a Széchenyi Programirodát.
Dátum: 2011-11-17 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:25.760481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, a januárban elindított Új Széchenyi Terv fő célkitűzései közt szerepel Magyarország versenyképességének javítása, a foglalkoztatás bővítése, munkahelyteremtés mellett a kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozása is. A fejlesztéspolitikai rendszer átalakításával a lehető leggyorsabban minél több forrás juthat el a forráshiányt leginkább megszenvedő kis- és mikrovállalkozásokhoz. Molnár Ágnes szerint az Új Széchenyi Hitelprogramok lehetővé teszik, hogy e cégek igen csekély, 10 százalékos önerővel, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhessenek támogatást.
A Széchenyi Programirodák munkájában országszerte összesen 152 tanácsadó vesz részt, akik személyes szakmai tanácsadással segítik a pályázókat a teljes
pályázati folyamat alatt. Helyi szinten orvosolják a pályázók, kedvezményezettek projektjei kapcsán felmerülő problémákat, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több sikeres projekt valósuljon meg Magyarországon - zárul a minisztérium közleménye.
Lázár: A szabad forrásokkal a gazdaság fejlődését kell segíteni
Minden szabad forrást, beleértve az uniós támogatásokat is úgy kell felhasználni, hogy az a gazdaság fejlődését szolgálja – jelentette ki Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője. A gazdaságfejlesztés elsődleges és legfontosabb eszköze a kis- és közepes vállalkozások valós, tényleges támogatása – mondta az alföldi város polgármesteri posztját is betöltő politikus a Széchenyi Programiroda hálózat helyi egységének átadásakor. A frakcióvezető rámutatott, Magyarország akkor tudja sikeresen elkerülni az Európai Uniót fojtogató válságot, ha képes a gazdaság növekedését fenntartani. A Széchenyi programiroda közvetlen kapcsolatot teremt a kormány vállalkozásokat támogató gazdaságpolitikája és a cégek között – tudatta a képviselő.