Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Civil Licit kimagasló jelentőségű kezdeményezés

Navracsics Tibor kimagasló jelentőségű kezdeményezésnek nevezte a Civil Licitet a negyedik alkalommal megrendezett fenntarthatósági aukció csütörtöki megnyitóján, Budapesten, s azt mondta: annak támogatása számára személyes ügy.


Dátum: 2011-11-17 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:31.195219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök-helyettes a kezdeményezés fővédnökeként kiemelte, hogy évek óta támogatja a piacon szereplő cégeknek a társadalmi felelősségvállalás irányába tett azon lépéseit, amelyek túlmutatnak a nyereség maximalizálásán.     Mint hozzátette, azért kell tennünk, hogy ne csak gondoljuk, hanem érezzük is: egy közösség vagyunk. Navracsics Tibor szerint ez a kezdeményezés "gyújtópont" lehet azon piaci cégek számára, amelyek komolyan gondolják a társadalmi felelősségvállalást, valamint azon civil szervezeteknek, amelyek tenni akarnak azért, hogy a támogatottjaik előrébb jussanak az életben. Úgy fogalmazott: ha ezen kezdeményezés mögé egy kormány odaállhat, az a kormányra nézve hízelgő. Hozzátette, a kormány is hasonló célokat tűzött ki maga elé, hiszen a "jó állam" nem uralkodni, hanem szolgálni akar.

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke megnyitó beszédében elmondta: azok a vállalkozások lehetnek eredményesek, amelyek széles körben támaszkodnak piaci és nem piaci információkra. A Civil Licit védnöke szerint ez a kezdeményezés hasonlít a kormányzat társadalmi megújulást célzó programjához, amely szintén civil kezdeményezésekre építkezik.

A Civil Licit árverésein nem tárgyakra, hanem a vállalkozások számára is fontos szolgáltatásokra lehet licitálni. Az aukción egyebek mellett speciális kommunikációs képzésekért és családbarát munkahelyek kialakítását célzó tanácsadásokért lehet versenybe szállni. Az idén, a Néprajzi Múzeumban 15 különféle szolgáltatásra lehetett licitálni, a kikiáltási árak 100 ezer és 350 ezer forint között mozogtak. A Civil Licit korábbi három árverésén összesen 30 üzlet jött létre, több mint 7 millió forint értékben.

Kapcsolódó elemek