Az MSZP-nek Fidesz-fóbiája van
A kormány nem ad érdemi választ az ellenzéki felvetésekre, ehelyett a Fidesz belső kérdéseivel kíván foglalkozni - jelentette ki Halász János a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap.
Dátum: 2003-06-23 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:20.286027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János arra reagált, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón bírálta a legnagyobb ellenzéki párt politikáját.
"Sajnálom, hogy az MSZP egy év elteltével is a kormányzás helyett továbbra is a Fidesz ellenzékeként tevékenykedik" - hangsúlyozta a fideszes politikus. Megjegyezte: a szocialista bírálatok a közvélemény figyelmének elterelését szolgálják a kormányzati tehetetlenségről.
Halász János elmondta, hogy az elmúlt egy évben a gazdaság nagyon súlyos helyzetbe került. "Érdemi lépések helyett inkább csak romboltak, megszüntették a gazdaságfejlesztési programokat, a Széchenyi-tervet" - emelte ki a képviselő.
Utalt arra, hogy a kormány újabban előremutató lépések helyett nagy összegű hiteleket vesz fel. Példaként a múlt heti 500 millió eurós kölcsönfelvételt említette, amelynek révén szerinte az ország egyre inkább eladósodik. "A hitelfelvétel nem válasz a romló gazdasági helyzetre, legfeljebb csak egy rossz szocialista reflex" - fogalmazott Halász János.
A politikus azt várja a kormánytól, hogy az emberek az ellenzéki felvetésekre mielőbb érdemi választ kaphatnak.
MTI - fidesz.hu