Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elmarasztalták a rágalmazó szocialistát

Jogerősen elmarasztalta a bíróság Komló volt szocialista polgármesterét – adta hírül a Hír TV. Páva Zoltán ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt indult eljárás, miután a választási kampányban adócsalónak nevezte a város jelenlegi fideszes polgármesterét, Polics Józsefet.


Dátum: 2011-11-19 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:52.147945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Komló jelenlegi polgármesteréről a térség országgyűlési képviselőjéről a tavalyi kampányban adott ki egy füzetet a szocialista párt helyi szervezete Páva Zoltán aláírásával. A nyomtatványt a város összes háztartásába eljuttatták. Polics József ezután indított polgári pert a politikus és az MSZP ellen – jó hírének megsértése miatt. A bíróság mindkét esetben másod fokon is megállapította a jogsértést. A jelenlegi polgármester Páva Zoltán ellen büntető pert is indított, amelyben bűnösségét nemrég jogerősen kimondták, és próbára bocsátották.

„Örülök neki, hogy a bíróságok igazságot szolgáltattak, és ezzel bebizonyították azt, hogy nem lehet, nem szabad felelőtlenül politizálni, felelőtlenül mást rágalmazni” – fejtette ki véleményét Polics József. A Hír Televízió felkereste Páva Zoltánt is, de nem ő kívánt nyilatkozni. Az önkormányzati választási vereség után nyugdíjba vonult.

Kapcsolódó elemek