Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A nyugdíjasok nem maradnak védtelenül"

A nyugdíjak vásárlóértéke megmarad, megőrizzük azokat, hiszen a Fidesz-KDNP szerződésszövetséget kötött a nyugdíjasokkal, amit be is tart – jelentette ki szombaton Selmeczi Gabriella a Fidesz szóvivője az Echo TV Heti Mérleg című műsorában. Emlékeztetett, jövőre 4.2 százalékkal fog emelkedni a nyugdíjak összege, idén novemberben pedig egyösszegű, 6 százalékos nyugdíj-kiegészítést kapnak a nyugdíjasok. Azok, akik bármilyen előrehozott nyugdíjban részesülnek semmit sem fognak elveszíteni jövőre, sőt, az ő járandóságuk is 4.2 százalékkal fog növekedni - hangsúlyozta a fideszes politikus.


Dátum: 2011-11-20 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:21:54.945117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella az Echo Tv Heti mérleg című műsorában

Most a legfontosabb cél, hogy folytatódjon a gazdaság növekedése – szögezte le a Fidesz szóvivője. Kitért rá, Európa országaiban folyamatosan esik vissza a gazdasági növekedés; ahhoz hogy Magyarországon a növekedés beindulhasson, illetve tartós legyen és a piacok megnyugodjanak, szükséges egyfajta biztosítást kötni.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: nem pénzfelvételről van szó; az IMF a jövőben sem szólhat bele a kormány, vagy a magyar emberek dolgába.

A nyugdíjakkal kapcsolatban, Korózs Lajos szocialista politikus szavaira reagálva a Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, az MSZP-nek az a jó, ha az embereknek és az országnak valami rossz. Hozzátette, a jelek szerint a szocialistáknak nincs szakmai programjuk, ezért arra hagyatkoznak, hogy figyeljék: mikor történhet esetleg valami rossza az országban. Ha nem történik, akkor ők találnak ki valamit, amit a köznyelv úgy hív, hogy riogatás. Nyugdíj ügyben tipikusan ez történik – húzta alá a fideszes politikus, azt is megjegyezve, Korózs Lajos nem tagja a magyar Országgyűlésnek, mert a szavazók méltatlannak találták a képviselői tisztségre.

A nyugdíjak vásárlóértéke megmarad, megőrizzük azokat, hiszen a Fidesz-KDNP szerződésszövetséget kötött a nyugdíjasokkal, amit be is tart – jelentette ki Selmeczi Gabriella. Emlékeztetett, jövőre 4.2 százalékkal fog emelkedni a nyugdíjak összege, idén novemberben pedig egyösszegű, 6 százalékos nyugdíj-kiegészítést kapnak a nyugdíjasok. Azok, akik bármilyen előrehozott nyugdíjban részesülnek semmit sem fognak elveszíteni jövőre, sőt, az ő járandóságuk is 4.2 százalékkal fog növekedni – jelentette ki a kormánypárti politikus, hozzátéve, betartják a megállapodást: a nyugdíjak vásárlóértéke nem romolhat.

A nyugdíjasok nem maradnak védtelenül, mert az említett megállapodás és a törvények védik őket – egészítette ki az elmondottakat Selmeczi hozzátéve, a korhatár előtti nyugdíj, mint elnevezés szűnik meg, de azok, akik bármilyen korhatár előtti nyugdíjat kaptak, bármilyen jogcímen, a jövőre is ugyanúgy megkapják járandóságukat. Ezek az összegek is emelkednek 4.2 százalékkal – emelte ki a szóvivő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1690, 'source_type': 'media', 'source_id': 7900, 'target_type': 'article', 'target_id': 113128, 'relation_type': 'describes'}