Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Latorcai: Ki kell törni a többség kisebbség relációból

Nem jó a kisebbség-többség fogalompár - utalt rá Latorcai Csaba helyettes államtitkár a tervezett nemzetiségi törvény kapcsán a 180 percben.


Dátum: 2011-11-21 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:01.485290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ki kell törni a többség kisebbség relációból a nemzetiségek ügyében, nem ezekben a fogalmakban kell gondolni – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a 180 percben a vonatkozó törvényjavaslat kapcsán. A nemzetiségi törvény tervezetét hétvégén nyújtották be a parlamentnek. A kétharmados, azaz sarkalatos tervezet nem tartalmazza a kisebbségi kifejezést.

A tervezet strukturálja az egyéni és a közösségi nemzetiségi jogokat

A politikus hozzátette, már a tavasszal elfogadott új alkotmány is változtatott a régi szemléleten. Emellett a kormány álláspontja is az, hogy a kisebbségek fogalmának használata helyett a nemzetiségeknek azt a kulturális sajátosságát kell felmutatni az összmagyar társadalom számára, amellyel egész Magyarországot, az egész magyar kultúrkincset erősítik, bővítik és szépítik.

A tervezet strukturálja az egyéni és a közösségi nemzetiségi jogokat. Előbbin belül különös hangsúlyt kap a személy- és földrajzi nevek anyanyelven való használatának joga. Azon jogokra tekintettel is lényeges újításokat tartalmaz a tervezet, amelyeket a nemzetiségi polgárok csak közösségként tudnak megélni. Például a javaslatban szerepelnek először a nemzetiségek médiajogait. Ezek közé tartozik, hogy miként kell megjelenniük a nyelvükkel, kultúrájukkal, sajátosságaikkal a médiában.

A kormányzat elkötelezett a nemzetiségek parlamenti képviseletének biztosítása mellett

A költségvetési támogatásokat jogtalanul igénylő álnemzetiségiek problémáját a kormányzat azzal kezelné, hogy a tervezet alapján, sok év után, létrejön a mindenki számára nyilvános nemzetiségi választói névjegyzék. Latorcai Csaba elmondta ennek kapcsán a nyilvánosság erejében is bíznak. A névjegyzék a politikus szerint nem vet fel adatkezelési problémákat, illetve a személyiségi jogok megsértését. Ezt a javaslatot néhány éve épp az adatvédelmi ombudsnan fogalmazta meg – tette hozzá a helyettes államtitkár. Emellett csak azokon a településeken alakulhatnának nemzetiségi önkormányzatok, ahol a népszámláláson legalább harminc ember vallja magát az adott nemzetiséghez tartozónak, vagyis valós közösség létezik.

A politikus szerint a kormányzat elkötelezett a nemzetiségek parlamenti képviseletének biztosítása mellett, de a törvénytervezet csak kisegítő szabály lehet ebben az ügyben. A témában az új, Országgyűlésről szóló törvény tartalmaz majd újításokat – mondta Latorcai Csaba, a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. A politikus hozzátette, a tervezetről több körben is egyeztettek a nemzetiségi civil szervezetekkel és önkormányzati vezetőkkel - legutóbb múlt hétfőn.

Kapcsolódó elemek