Emlékezetes szezonnyitó
"Újra itt a nyár, és ha nyár, akkor irány a Tisza-tó!" — fogalmazott programfüzeti köszöntőjében a 23. nyári fesztivált Bordás Imre polgármesterrel együtt megnyitó Varga Mihály térségi országgyűlési képviselő, aki a pazar szezonnyitó tűzijáték előtt kívánt szóban sok sikert Kelet-Magyarország leggazdagabb programsorozatához, amely már az első napokban is igazolta: az "Abádszalóki nyár 2003" rendezvényei ebben az évben is felejthetetlen élményeket tartogatnak.
Dátum: 2003-06-23 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:22.775307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyitány a térségi polgármesterek pénteki randevújával már utalt rá: ez a víz, a Tisza-tó valóban képes összekötni a kellemeset a hasznossal. Ennek tartalmas magyarázatát adták ugyanis az elkövetkező napok. A szél ugyan még szombaton elfújta az évadnyitó vitorlásversenyt az Attila-öbölben, de a sportpályán, ahol a helyi öregfiúk, a mérki húsosok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Tiszafüredi Nemzeti Étterem és Sütöde kispályás labdarúgói versengtek az értékes díjakért, már zajlott az élet, végül a fürediek veretlen örömével, hiszen ők "sütötték ki" a legjobb taktikát a győzelemhez vezető úton.
A szomszédos Kováts Mihály Általános Iskola aulája is szép hagyományt ápolt, mert a nemzetközi képzőművészeti alkotótábor résztvevői immáron negyedszer állították ki a Tisza-tó és a település ihlette alkotásaikat, melyek közül a táboralapító művész, Szlabey Zoltán egy-egy alkotását az önkormányzatnak és az alkotótábori műhelynek helyet adó Református Egyháznak adományozta.
A sport, a művészet után jöhetett az esti gondűző szórakozás, melynek kedvéért már ezrek zarándokoltak el a Tisza-tó legnagyobb összefüggő vízfelülete partjára. Vélhetően megelégedéssel nyugtázva részvételüket, hiszen a szezonnyitó, a sztárvendég Dupla Kávé fellépésével, az Origó együttes utcabáljával, és a most is káprázatos tűzijátékkal emlékezetesen adott zöld lámpát az elkövetkezendő tizenegy hét közel kétszáz programjához, ami igazolni szeretné az ambiciózus üdülőtelepülés találó szlogenjét, amely szerint Abádszalók az a hely, ahol mindig program a nyár.
Percze Miklós - Új Néplap