Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az energetikáról tárgyalt Bécsben Fellegi

Az energetikai együttműködésről és közlekedési ügyekről is tárgyalt hétfőn Bécsben Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter - tájékoztatta a tárca a tárgyalásokat követően az MTI-t.


Dátum: 2011-11-21 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:10.158529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos látogatáson a nemzeti fejlesztési miniszter kétoldalú találkozókon megbeszélést folytatott Reinhold Mitterlehner osztrák szövetségi gazdasági, ifjúság- és családügyi miniszterrel és Doris Bures közlekedési, innováció- és technológiaügyi miniszterrel.

A Reinhold Mitterlehner miniszterrel folytatott megbeszélésen Fellegi Tamás hangsúlyozta: "a magyar kormány gazdaság- és fejlesztéspolitikája középpontjába a versenyképesség növelése mellett a munkát állítja" - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. A találkozón a felek egybehangzóan megállapították, hogy az olajipar területén jelenleg az Észak-Déli energiafolyosó projektjeit érdemes mindkét országnak kiemelten kezelnie, s ebben a Nabucco és a Déli Áramlat is döntő fontosságú Magyarország és Ausztria számára.

Doris Bures közlekedésért is felelős miniszterrel való tárgyalás során felmerült a határon átnyúló gyorsforgalmi útkapcsolatok és a "határmetsző" infrastrukturális ügyek helyzete. Nyugat-Magyarország közvetlenül a magyar-osztrák határt érintő részein jelenleg számos infrastrukturális projekt áll előkészítés alatt - áll a közleményben. A tárcavezetők megállapodtak közös közlekedési munkacsoport létrehozásában, és egyeztették álláspontjaikat a közlekedési infrastruktúrafejlesztések aktuális uniós összefüggései kapcsán is.

Fellegi Tamás munkaebéden találkozott az osztrák gazdaság kiemelt vállalatainak, érdekképviseleti szerveinek vezetőivel.

Kapcsolódó elemek