Olyan megállapodásra törekszik a kormány, ami az ország előnyére válik + videó
Az a meggyőződésünk, hogy a Matolcsy György által képviselt gazdaságpolitika a következő egy évben képes Magyarország helyzetét stabilizálni – hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában kedden.
Dátum: 2011-11-22 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:16.900219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel összefüggésben rámutatott: egy felelősségteljes kormánynak kötelessége meghallgatni, hogy mit mond az a szervezet, amelynek hazánk harminc éve tagja.
Az IMF-megállapodás meg nem kötésével 2010-ben lehetőség nyílt arra, hogy a bank-, a kereskedelmi és az energiaszektor – amely ágazatok az elmúlt húsz év legnagyobb nyertesei voltak -, beszálljanak a közteherviselésbe – fogalmazott Lázár János. „Én ezt egy nagyon nagy sikernek tekintem” – vélekedett a politikus.
Az elmúlt hetekben kormányok buktak meg Európában; az euróval fizető országok Brüsszelhez fordulnak; azok, akik pedig megtartották nemzeti fizetőeszközüket az IMF-fel tárgyalnak a biztonsági háló kialakításáról – emelte ki kérdésre válaszolva.
Arra a felvetésre, hogy a megállapodásért cserébe a valutaalap a különadók csökkentését és a végtörlesztés terheinek szélesebb körben való megosztását kérheti a frakció úgy reagált: olyan megállapodásra fog törekedni a kormány, ami az ország előnyére válik.