Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyermekbarát meghallgatószobát adtak át Szombathelyen

Egy miniszteri rendelet alapján 2014-ig az ország minden nagyvárosában kell lenniük hasonló kihallgatószobáknak, amelyekben a 14 év alatti gyermekek - legyenek bűncselekmény áldozatai, tanúk vagy elkövetők - meghallgatását, szükség esetén pszichológus bevonásával, olyan körülmények között lehet elvégezni, hogy az életkori sajátosságaiknak minél jobban megfeleljen, és ne növelje bennük feleslegesen a feszültséget.


Dátum: 2011-11-22 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:19.224714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere elmondta, hogy a város költségvetéséből 570 ezer forinttal támogatták a szoba felszerelését. Ágh Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő, aki tagja a szombathelyi városi közgyűlésnek is, a fejlesztés kezdeményezőjeként hangsúlyozta: a Fidelitas elnökeként is arra fogja kérni az önkormányzatokban tevékenykedő tagjaikat, álljanak a kezdeményezés mellé, és segítsék elő, hogy 2014-ig az ország valamennyi nagyvárosában működő rendőrkapitányságon létesüljön hasonló meghallgatószoba.

Budapest és Veszprém után az országban ez a harmadik ilyen helyiség, amely Szombathelyen a város önkormányzatának anyagi támogatásával valósulhatott meg - mondta Hollósi Gábor ezredes, városi rendőrkapitány. Hollósi Gábor közölte: Szombathelyen évente csaknem száz olyan eset fordul elő, amikor egy-egy bűncselekmény áldozata, tanúja vagy elkövetője gyermekkorú.

Kapcsolódó elemek