A jövő évi büdzsében nő az agrárprogramok támogatása
A hazai és uniós forrásból származó agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege a 2011-es 592 milliárd forintról jövőre, a 2012-es költségvetés tervezete szerint 628 milliárd forintra nő - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára kedden Fülöpházán.
Dátum: 2011-11-22 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:27.980124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb részt a vidékfejlesztési programok támogatása teszi ki - beleértve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, és a Nemzeti Vidékstratégia forráskereteit, - amely a 2011-es 192 milliárd forintról 2012-ben 227 milliárd forintra bővül - mondta az államtitkár. Ángyán József szerint további területek támogatása is jelentős lesz a jövő évi költségvetésben, amelyek közül kiemelte az Igyál tejet program 50 százalékos támogatás-növekedését, valamint a termelő és értékesítő szervezetek és szövetkezetek 400 millió forintos támogatás-bővülését.
A tervek szerint a Nemzeti Tanyafejlesztési Program támogatása 50 százalékkal 1,5 milliárd forintra nő. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: 2011-ben a mezőgazdaság jó évet zár, ennek köszönhetően a GDP-n belüli aránya kétszer akkora, mint az Európai Unió legfejlettebb országaiban. Ángyán József reményei szerint a következő évben is meg tudja ismételni a mezőgazdaság a 2011-es jó eredményeket, mert, mint hangsúlyozta, az exportbevételekre szüksége van az országnak.