Sorsdöntő fordulóponthoz érkezett a szakképzési rendszer
Sorsdöntő fordulóponthoz érkezett a szakképzési rendszer az új szakképzési törvény megalkotásával - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a javaslat általános vitájának kezdetén szerdán az Országgyűlésben. Czomba Sándor expozéjában leszögezte: a szükséges átalakítás okai régóta világosak, hiszen egyre kevesebben vesznek részt a szakképzésben, ráadásul a rendszerből kikerülő munkaerő szerkezetében és létszámában is egyre messzebb kerül a piac igényeitől.
Dátum: 2011-11-23 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:31.973060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tFordulóponthoz érkezett a szakképzés rendszer az új szakképzési törvény megalkotásával - mondta Czomba Sándor államtitkár. Leszögezte: a szükséges átalakítás okai régóta világosak, hiszen egyre kevesebben vesznek részt a szakképzésben, ráadásul a rendszerből kikerülő munkaerő szerkezetében és létszámában is "egyre messzebb kerül" a piac igényeitől. Az 1990-es 225 ezerrel szemben jelenleg mindössze 139 ezer szakiskolás tanuló van egy tanévben - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0
A jogszabály alapjaiban alakítja át a Térségi Integrált Szakképzési Központokat\xa0', 'Az államtitkár szerint a törvényjavaslat prioritása, hogy mindenkinek alanyi jogon járjon a szakmai érettségi és az első OKJ-s szakképesítés, legyen általános a duális képzés a gyakorlati oktatásban,\xa0 legyen világosabb a szakmai vizsgák lebonyolítása, egyszerűsödjön a szakképzési rendszer, és javuljon a képzés hatékonysága és a foglalkoztathatóság, valamint terjesszék ki a tanulói szerződéseket.', 'Éppen ezért a jogszabály alapjaiban alakítja át a Térségi Integrált Szakképzési Központokat (TISZK) a hatékonyabb és az olcsóbb működés érdekében - mondta.\xa0A javaslat főbb célja, hogy a képzés szerkezete a szakirányok és a létszámok vonatkozásában is alkalmazkodjon a gazdasági igényekhez, illetve, hogy a szakképzési rendszer és a TISZK-ek rendszere átláthatóan, koordináltan és költséghatékonyan működjön.
\xa0\xa0\xa0
A konkrét változások között szerepel, hogy rövidülnek a szakvizsgák, hogy a szakiskolai képzés esetében a jelenlegi 4-5 éves képzés helyett a kormány szerint 3 éves képzés is elegendő lehet, valamint az új törvény rögzíti a pályaorientáció rendszerét is, amelybe bevonja a szülőket, az alapszintű és középszintű oktatási intézményeket, valamint a gazdasági szereplőket is.
\xa0\xa0\xa0
Közölte: a kormány célja annak a folyamatnak a megfordítása, hogy míg a piac által nem igényelt divatképzéseken nagy a túljelentkezés, addig CNC-technikusból, hegesztőből, vagy szerszámkészítőből hiány van. Ez nem fog egyik napról a másikra működni, de a most tárgyalt törvény megteremti az ehhez szükséges változásokat - tette hozzá.', 'Elkerülhetetlen a szakképzés megváltoztatása\xa0\xa0
\xa0\xa0\xa0
Herman István Ervin,\xa0 a Fidesz vezérszónoka azt mondta: az elmúlt időszakban az oktatás egyre távolabb került a munkaerőpiac valós igényeitől, a kétkezi munka leértékelődött, egyes szakmákban munkaerőhiány alakult ki, miközben egyre többen szereztek a munkaerőpiac által nem igényelt szakképesítést, vagy hagyták el az iskolát szakképesítés nélkül. Ezért elkerülhetetlen szakképzés átfogó változtatása - indokolta a törvényjavaslat szükségességét.
\xa0\xa0\xa0
Hangsúlyozta: a javaslat erősíti a duális rendszeren alapuló gyakorlati képzést, amely az iskola és a vállalkozások közötti feladatmegosztáson alapul. A tervezet legfontosabb elemei között említette, hogy általános lesz a hároméves szakiskolai szakképzés, szakközépiskolákban pedig munkakör betöltésére feljogosító érettségit szerezhetnek a tanulók.', 'A\xa0szakképzési törvény komoly hajtóerő lesz a magyar gazdaság számára
\xa0\xa0\xa0\xa0
Spaller Endre, a kereszténydemokraták vezérszónoka azt mondta, a szakképzési törvény megalkotása nagy előrelépést jelent és a magyar gazdaság számára komoly hajtóerő lesz a következő években. A politikus szerint ma jellemző helyzet, hogy ha nincs jó ismeretségi kör, akkor nehéz jó szakmunkást, például vízvezeték-szerelőt találni.', 'Egy jó szakmunkás jól kereshet, mégis alacsonyabb a presztízse az ilyen munkának - folytatta a politikus. Szerinte az állásportálokon kétszer annyi szakmunkást keresnek, mint például adminisztrátort és banki alkalmazottat, a gyakorlatban viszont a fiatalok inkább ez utóbbi szakmákat preferálják.']
['\nA\xa0gazdaság igényeire kell alapozni a szakképzés rendszerét', 'Czomba Sándor államtitkár\xa0a parlamenti vitában\xa0kijelentette: a szakképzésnek elsősorban a gazdasági igényeket kel figyelembe vennie. Úgy vélte: jó lenne, ha a szakképzési hozzájárulás címén a költségvetésbe befizetendő 51 milliárd forint teljes egészében ezt a célt szolgálná, azonban jövőre 23,5 milliárd forintból tud gazdálkodni ez a szektor. Hozzátette: ebből próbálja a kormányzat az elmúlt időszakokban keletkezett lyukakat pótolni.
\xa0\xa0\xa0
A képzési idővel kapcsolatban kijelentette: általában 3 éves képzés a megfelelő, de ha a szakma ettől eltérőt igényel, az is lehetséges a javaslat alapján.\xa0Elmondta azt is, hogy a felszólalók által említett képzési problémák jelentős részére nem a szakképzésnek, hanem az alapképzésnek kell választ adnia. Ezek között említette a funkcionális analfabetizmus problémáját.
\xa0\xa0\xa0
A Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság szerepéről szólva azt mondta: a testületnek javaslattevő jogköre lesz az elindítható szakirányokkal kapcsolatban, a döntés a Foglalkoztatási Hivatal illetékes intézményénél és végső soron a miniszternél lesz. Hozzátette: ez biztosítja, hogy az egész országban a munkaerő-piaci viszonyoknak megfelelő képzési rendszer jöjjön létre.', 'Egyenes út nyílhat a technikus képzés felé
\xa0\xa0\xa0
Kara Ákos azt mondta, hogy a munkaerő-képzése több évet felölelő, hosszú folyamat, amelyet ad hoc intézkedésekkel nem lehet befolyásolni. Hozzátette: a munkaerő-piaci változásokat a demográfiai apály is befolyásolja a gazdasági szempontok mellett. Ha nem lépnek időben, az idősebb szakmunkások nyugdíjba vonulása jelentős feszültséget fog okozni - mondta.', 'A mai helyzet nem hasonlítható a rendszerváltozás éveihez, akkor lépett ki az általános iskolából a csúcslétszámú tanuló - jegyezte meg. A javaslat érdeme szerinte, hogy életszerűen szabályozza a szakiskolai tanulók iskolarendszeren belüli továbbképzési lehetőségét, és egyenes utat nyithat a fiatal szakemberek számára a technikusképzés felé.', 'A cél, hogy a lokális érdekellentétek kizárásával határozott profiltisztítás valósuljon meg - mondta, kiemelve, hogy az indítvány a duális képzés kialakulásával számol, és nagy figyelmet fordít a komplex szakmai vizsgák jogszerű szervezésére. Továbbra is biztosítja az első szakma megszerzésének lehetőségét, beépíti a minőségi oktatás biztosítékait - sorolta.']