Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredményes tárgyalás a taxis érdekképviseletek vezetőivel

Tarlós István főpolgármester, Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója és Dr. Komáromi Endre, a Taxiállomás Kft. ügyvezetője közösen tárgyaltak a taxis érdekképviseletek vezetőivel, a november 2-i petícióátadás során tett ígéretüknek megfelelően - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ szerdai közleményében.


Dátum: 2011-11-23 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:33.116013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, Fárbás Tibor, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete alelnöke és Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a főpolgármesternek elmondták: Budapesten a taxipiac szabályozására, a létszám csökkentésére és fix tarifák bevezetésére van szükség.

Tarlós István aláhúzta: egyetért a szigorú, rendszerelvű szabályozás szükségességével. Kiemelte: Budapest számos javaslatot készített a személyszállítási törvény tervezetéhez, melyek az önkormányzatoknak, így a Fővárosnak is lehetőséget biztosíthatnak a taxiszolgáltatás alapvető jellemzőinek szabályozására - folytatódik a közlemény.

A törvény elfogadásával így a Főváros indirekt eszközökkel csökkentheti a létszámot, emellett egységes járműméretet, környezetvédelmi besorolást és színezést írhat majd elő. Az egységes szabályozás céljával az érdekképviseleti szervek képviselői egyetértettek.

A dokumentum arról is beszámol, Fárbás Tibor és Metál Zoltán elmondták, kiemelten fontosnak tartják a fix tarifák bevezetését, amitől a városvezetés képviselői nem zárkóztak el, de a főpolgármester kiemelte: csak egységes színvonalú szolgáltatásért lehet azonos árat kérni.

A kommüniké szerint a megbeszélésen ismét elhangzott, hogy a főváros 2010 őszén megválasztott vezetése és a BKK számos lépést tett már a taxiszabályozás területén, így a jogszabályokat be nem tartó, adót nem fizető taxis vállalkozók engedélye megvonható 2012. január 1-től, emellett az egységes közlekedésirányítási rendszerben a BKK veszi át a taxiközlekedéssel kapcsolatos feladatokat.

Ennek keretében Tarlós István főpolgármester kiemelte a szabályokat be nem tartó taxisok szigorúbb ellenőrzésének szükségességét, mint új feladatot, mellyel az érdekképviseletek is egyetértettek, hiszen ez a szabályokat betartó és adót fizető taxisoknak is legalább annyira érdeke, mint az utazóközönségnek. A főpolgármester felkérte Vitézy Dávidot és Komáromi Endrét, hogy a személyszállítási törvény remélt elfogadását követően a fővárosi új taxiközlekedésről szóló rendelet koncepcióját készítsék elő, és folytassanak a részletekre kiterjedő egyeztetést a taxis érdekképviseleti szervekkel, mind a taxis vállalkozók, mind a fuvarszervezők képviselőivel - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek