Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Októberben is csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében

4,7 százalékra csökkent Győr-Moson-Sopron megyében a regisztrált álláskeresők száma - számolt be Kara Ákos, győri országgyűlési képviselő (Fidesz), a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának alelnöke a győri Megyeházán megtartott sajtótájékoztatóján. Külön kiemelte, hogy a ,,lélektani határnak tartott 10 000 fő alá került a regisztrált álláskeresők száma, hiszen az október végi adatok alapján a megyében 9880 fő álláskeresőt tartottak nyílván".


Dátum: 2011-11-23 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:35.795931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előző év hasonló időszakához viszonyítva is kedvezően alakultak a nyilvántartott álláskeresők létszámadatai, ez év októberében 18,8%-ponttal alacsonyabb a kirendeltségeken regisztráltak száma, mint 2010. év hasonló időszakában volt.

Rimányiné Somogyi Szilvia a kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője hozzátette, hogy az elmúlt években nem volt arra példa, hogy az év ezen időszakában csökkent volna a munkanélküliség, hiszen ilyenkor a szezonális hatások miatt mindig emelkedni szokott a munkát keresők száma. A 4,7 %-os arány egyébként a legkedvezőbb, tehát a legalacsonyabb adat a megyék közötti összehasonlításban.

Október hónapban tehát, 585 fővel csökkent az álláskeresők létszáma megyei szinten, a szeptemberi adatokhoz viszonyítva. Különösen kedvező ez az adat most a győri térségben. Kara Ákos kiemelte: nagy előny,  hogy a megyei munkaügyi szervezet rugalmasan tud a hozzá forduló vállalkozások munkaerő igényére reagálni, amely eddig is és továbbiakban is fontos szakmai szempontja kell legyen a munkaügyi központok működésének.

Az álláskeresőknek fontos üzenet lehet az, hogy arányaiban magas a bejelentett álláshelyek száma, így Győrben és egész Győr-Moson-Sopron megyében az ország más részeihez képest továbbra is nagyobb az esélye az elhelyezkedésnek. (forrás: nyugathir.hu, kisalfold.hu, gymsmo.hu)

Kapcsolódó elemek