Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Schmitt legkésőbb december 15-ig jelöljön Kúria-elnököt"

Azt javasolja a fideszes Papcsák Ferenc, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök december 15-ig tegyen javaslatot az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének és a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyébe lépő Kúria elnökének személyére. Az indítvány szerint Baka András jelenlegi főbíróból tanácselnök lehetne a Kúrián.


Dátum: 2011-11-23 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:36.453321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypárti képviselő szerdán nyújtott be a bíróságok szervezetéről szóló törvényjavaslathoz zárószavazás előtti módosító indítványt, amellyel december 10-ről öt nappal későbbre, december 15-re tolná ki az OBH- és Kúria-elnök személyére tett államfői javaslat határidejét. A két elnököt első alkalommal az Országgyűlésnek december 31-ig kellene megválasztania.

Papcsák Ferenc ugyanakkor beiktatna a jogszabályba egy olyan passzust, amely szerint ha a parlament december 31-ig nem választja meg az OBH vagy a Kúria elnökét, és a köztársasági elnök 2012. március 15-e előtt tesz újabb javaslatot a jelölt személyére, akkor nem lehetne alkalmazni azt a rendelkezést, hogy az Országos Bírói Tanács személyes meghallgatás alapján előzetes véleményt nyilvánít az OBH, illetve a Kúria elnökének tisztségére jelöltről. A fideszes politikus javaslatából az is következne, hogy Baka Andrást, az LB jelenlegi elnökét pályázat kiírása nélkül tanácselnöknek kellene kinevezni a Kúriára.

Papcsák Ferenc megerősítené a törvényben azt is, hogy az LB, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és elnöke jogutódja az ítélkezési tevékenységben a Kúria, a bíróságok igazgatását érintően pedig - sarkalatos törvényben meghatározott kivétellel - az OBH elnöke.

A fideszes Gulyás Gergely pénteken nyújtotta be a jelenleg hatályos alkotmány módosítására tett javaslatát, kezdeményezve, hogy még idén válassza meg a Kúria elnökét az Országgyűlés. Azt pedig a 2012. január 1-jétől hatályos új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló indítvány rögzíti, hogy az LB elnökének, az OIT elnökének és tagjainak megbízatása az új alaptörvény hatálybalépésével megszűnik. A parlament hétfőn - a kormány kezdeményezésére - úgy döntött, hogy az igazságügyi törvényjavaslatok záróvitáját és zárószavazását a jövő hétre halasztja.

Kapcsolódó elemek