Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Láng: Rendészeti központ lesz Pesthidegkúton

Rendészeti központot nyitnak jövő tavasszal a II. kerület pesthidegkúti részén, és megkezdik a térfigyelő kamerák felszerelését a településrészen.


Dátum: 2011-11-23 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:36.837422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) a II. kerület polgármestere a leendő központ szerdai bejárásán ismertette: Pesthidegkút központjában megújítanak és átalakítanak egy romos épületet, ahol tavasztól II. kerületi polgárőrszervezetek, a kerületi városrendészet, a rendőrség, valamint a körzeti megbízottak dolgoznak napi 24 órában.

A városrész vezetője elmondta: Pesthidegkút szinte különálló településrész a maga 17 ezer lakosával, a térség problémáit évtizedekig a belső kerületrészből oldották meg. Felidézte, hogy ennek megváltoztatásában az első lépcső a tavaly tavasszal átadott mentőállomás létrehozása volt, ez azóta több mint nyolcezer riasztást kapott, vagyis az egyik legjobban kihasznált mentőállomás lett a fővárosban.

"Gyakran érzik úgy az itt élők - bár azt gondolom, hogy a közbiztonsági mutatók a budapesti átlaghoz képest kedvezőek -, hogy nem elég nagy a figyelem ezen a területen" - indokolta a rendészeti központ létrehozását Láng Zsolt. Hozzátette: az önkormányzat megkezdi a térfigyelő kamerák felszerelését is, első ütemben a busz- és villamos-végállomáson, a Bánffy György emlékparkban, illetve a Városkapunál.

A kamerák képeit már az új rendészeti központból figyelik majd, így a rendvédelmi szervek egy-két percen belül tudnak reagálni, ha történik valami. Láng Zsolt várakozásai szerint a központból gyorsan és hatékonyan tudnak fellépni a családi házas övezetben leginkább jellemző besurranásos, illetve egyéb lopási események esetén is. Kitért arra is, hogy az épület felújítása, hőszigetelése, valamint a kamerarendszer kialakítása körülbelül 40 millió forintba kerül, ezt az önkormányzat állja.

Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány jelentős változásnak nevezte a központ kiépítését, és hangsúlyozta az egy épületben dolgozók közötti információáramlás hatékonyságát. Szólt arról is, hogy a rendőrök sokkal többet lesznek a környéken, szorosabb kapcsolatuk lesz az ott élőkkel, illetve a központban lehetőség lesz arra is, hogy bűnmegelőzési előadásokat tartsanak a lakosságnak.

Kapcsolódó elemek