Az adójogszabályok támogatják a fuvarozói szektort
A kormány több intézkedése is támogatja a közúti fuvarozói szektort, ilyen egyebek között az adójogszabályok alakítása, az adminisztrációs terhek csökkentése - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szerdán a Magyar Fuvarozói Fórumon, Budapesten.
Dátum: 2011-11-23 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:38.832828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz államtitkár szerint a szektor életképességét mutatja, hogy\xa0 jelenleg is mintegy 18 ezer vállalkozás működik a közúti fuvarozói szakmában, 70 ezer gépjárművet üzemeltetve.\xa0Völner Pál kitért arra, hogy az Európai Unió közlekedési előírásaihoz alakítják a hazai jogszabályokat, és példaként említette, hogy a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésével és vizsgáztatásával kapcsolatos szabályok felülvizsgálat alatt állnak. \xa0\xa0\xa0\xa0
\xa0\xa0\xa0\xa0
A felülvizsgálat kapcsán az államtitkár kiemelte, hogy egyszerűbb lesz az egyablakos ügyintézésben a jármű okmányok, vezetői engedélyek kiadása.\xa0Az Európai Unió közlekedéspolitikai Fehér Könyvében megfogalmazottak alapján Magyarország előtt álló kihívások között említette az államtitkár a 60 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentést 2050-ig, valamint a 300 kilométert meghaladó közúti forgalom vasútra, vízi útra terelését.', '', '']