Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stratégiai együttműködésre törekszünk Indiával

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerint Indiával stratégiai együttműködésre törekszik Magyarország, mind a külkereskedelmi kapcsolatok bővítése, mind a kölcsönös befektetések terén.


Dátum: 2011-11-23 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:39.253355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tHidvéghi Balázs erről egy Indiáról tartott szakmai konferencián beszélt szerdán Budapesten, hozzátéve, hogy a kormány a kétoldalú kereskedelmi forgalmat - amely tavaly mintegy 630 millió dollárt tett ki - a többszörösére szeretné növelni. Becsey Zsolt külgazdaságért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: a kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében a miniszterelnök jövő tavasszal várhatóan Indiába látogat.

\xa0\xa0\xa0

Hidvéghi Balázs kiemelte: a kormány egyfajta orientációváltást hajt végre a külgazdaságban, ebben nagy szerepet kapnak az ázsiai gyors fejlődési potenciállal rendelkező nagyhatalmak, így Kína mellett India is. A kapcsolatok diverzifikálásában jelentős feladat hárul a Eximbank, a Mehib mellett a Nemzeti Külgazdasági Hivatalra (a HITÁ-ra) is. Az indiai cégek Magyarországon már mintegy 1 milliárd dollárt fektettek be, ezzel hozzávetőleg 6.200 munkahelyet teremtettek, az Indiába irányuló magyar export tavaly mintegy 360 millió dollárt ért el, Indiából a magyar behozatal körülbelül 270 millió dollárt tett ki - ismertette. Magyarországról elsősorban a gépek, berendezések kivitele mutat jelentős tételt, melyeknek 58 százalékát itthon előállított mobiltelefonok adják, az Indiából behozott termékek egyharmadát szerves vegyipari termékek, illetve gyógyszerek jelentik. Kiemelte: a jövőben India és Magyarország között jelentős együttműködés bontakozhat ki a védelemipar területén - mondta.\xa0

\xa0\xa0\xa0

Gauri Shankar Gupta, India budapesti nagykövete elmondta: India óriási lehetőségekkel rendelkezik, a hagyományos iparágakon, ágazatokon túl, így a bőripar, textilipar, a mezőgazdaság mellett elsősorban az információtechnológia, a vízgazdálkodás és a hulladékgazdálkodás területén vannak óriási kétoldalú együttműködési lehetőségek. Hozzátette: India a válság legnehezebb időszakában is 6-7 százalékos gazdasági bővülést produkált, idén várhatóan 8,5 százalékos lesz a GDP növekedésének üteme, a 2011 márciusát megelőző egy évben indiai vállalkozások 44 milliárd dollárt fektettek be külföldön.', '', '

']

Kapcsolódó elemek