Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtámadták az újbudai Fidesz irodáját

Szerdán 12 óra után néhány perccel egy ismeretlen férfi megtámadta és tettleg bántalmazta a XI. kerületi Fidesz-iroda két munkatársát. A kerületi rendőrség harminc év körüli, 180 centiméter magas férfit keres, aki a párt irodájába belépve ököllel ütötte az ott dolgozó idős hölgyet, majd a segítségére siető kollégáját is bántalmazta - olvasható Újbuda Önkormányzatának szerdai közleményében.


Dátum: 2011-11-23 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:39.590617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják: a Fidesz újbudai irodájába szerda délután negyed egykor egy jól öltözött, 30-40 év közötti, körülbelül 180 cm magas férfi lépett be. Az irodában tartózkodó hölgy megkérdezte, miben segíthet, mire a támadó csak annyit mondott: „Ebben!”, majd ököllel támadt rá, illetve a segítségére siető aktivistát is fellökte.

Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere megdöbbenésének adott hangot, és minden politikai párt nevében elítélte az erőszakos támadást. Mint elmondta: „szomorú és megengedhetetlen, hogy a társadalmi feszültségek erőszakos cselekményekben mutatkozzanak meg.” A két megtámadott hölgyet megfigyelésre kórházba szállították, a rendőrségi helyszínelés jelenleg is tart - zárul a közlemény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-t arról tájékoztatta, hogy helyszíni szemlét követően a XI. kerületi rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Kapcsolódó elemek