Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orwell-év a Duna Televízióban

Valóbb világ címmel szervez vetélkedősorozatot a Duna Televízió és a XX. Század Intézet George Orwell angol író születésének 100. évfordulója alkalmából - közölte Schmidt Mária hétfőn Budapesten.


Dátum: 2003-06-23 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:25.084313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A XX. Század Intézet Orwell-évének keretében tartandó rendezvény célja, hogy az Orwell 1984 című könyvében megfogalmazott a "nagy testvér lát téged" gondolatot megismertesse - mondta az intézetvezető, a Terror Háza Múzeum igazgatója a vetélkedősorozatról tartott sajtótájékoztatón.

A Valóbb világ vetélkedősorozat kérdései az Orwell-életműre és a diktatúrák működésére vonatkoznak; a vetélkedőre egy témába illő rajzzal vagy tárggyal lehet jelentkezni, amelyet a XX. Század Intézethez kell eljuttatni.

Schmidt Mária megjegyezte: a játék célja az is, hogy bemutassák azt az "erőt, amely a XX. század során hol erőszakkal, hol hízelkedéssel furakodott magánéletünkbe".

A Terror Háza igazgatónőjének meggyőződése, hogy az 1903. június 25-én született George Orwell "nekünk, közép-kelet-európaiaknak többet adott, mint a világ boldogabb tájain lakóknak". Orwell évtizedeken át kapaszkodót és szellemi támpontot jelentett a magyar rendszerváltó értelmiség számára - tette hozzá.

"Munkái túl sokáig számítottak veszélyes csempészárunak ahhoz, hogy most, 2003-ban ne áldozzunk méltó módon emlékének" - fogalmazott.

A XX. Század Intézet igazgatója utalt arra, hogy az intézet az idei évet Georg Orwell születése századik évfordulójának szenteli, s a 47 évesen elhunyt író, esszéista emléke előtt kiállításokkal, filmvetítésekkel, kiadványokkal tiszteleg.

Szerdán, az író születésének napján Ki volt George Orwell? címmel nyílik kiállítás a Terror Háza Múzeumban.

Pekár István, a Duna Televízió elnökének szavai szerint a kereskedelmi csatornákon futó valóságshow-k is magukban hordozzák az orwelli gondolatot, de ennek az eszmerendszernek a "valódi tartalmát" kívánja bemutatni a műsor.

A televízióban ősztől nyomon követhető vetélkedőben részt vehetnek a határon túl élő magyarok is, "ezzel is bizonyítva, hogy George Orwell életműve összeurópai örökség" - tette hozzá.

A műsornak négy magyarországi (Budapest, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kaposvár) és négy határon túli (Székelyudvarhely, Dunaszerdahely, Beregszász, Szabadka) elődöntője lesz, s a döntőt Budapesten tartják.

A játékra bárki jelentkezhet, magánszemélyek, vagy iskolai csoportok egyaránt - mondta.

A tévéelnök kitért arra, hogy a tervezett helyszíneken túl interneten, a XX. Század Intézet honlapján is lebonyolítanak majd egy virtuális elődöntőt.

Pekár István elmondta: a Duna Televízió is megemlékezik George Orwellről; szerdán kerekasztal-beszélgetést sugároz, szombaton és vasárnap egy kétrészes angol ismeretterjesztő filmet mutat be, illetve vasárnap levetíti az 1984 című regény alapján 1984-ben forgatott filmet.

Az Orwell-év alkalmából jelenik meg a Krónika Nova Kiadó, a British Council és a Műcsarnok közös gondozásában Nóvé Béla munkája, az Orwell-olvasó című kötet is, amelyet kedden mutatnak be Budapesten.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek