Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: A Valutaalap egy eszköz céljaink eléréséhez + videó

Az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon a magyar kormány több kérdésben kitart az  álláspontja mellett - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke csütörtök reggel, a TV2 Mokka című műsorában.


Dátum: 2011-11-24 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:50.733803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos a TV2 Mokka című műsorában

['\n\t\t\n\t\tA válságadókra a kormány szerint szükség van, mert nem lehetséges, az hogy a válság következményeit kizárólag az adófizetők fizessék meg - emelte még ki.\xa0Kifejtette még, hogy a kormány a tárgyalásokon nem szeretné feladni a foglalkoztatási szempontjait, és azt is fontosnak tartja, hogy a magyar kkv-szektort tudja támogatni.

\xa0\xa0\xa0

Az IMF is változtatott "rideg" politikáján', 'Kósa Lajos felhívta a figyelmet, hogy most kezdődnek majd el a tárgyalások a kormány és a Valutaalap között. A Nemzetközi Valutaalap\xa0 (IMF) biztos mond majd feltételeket, de - fűzte hozzá - ez egy tárgyalás, ahol a két fél megpróbálja a saját álláspontját közelíteni a másikéhoz.

\xa0\xa0\xa0

Úgy vélekedett: az IMF is változott, vélhetően érzékelte, hogy a nagyon "rideg", a közép és hosszú távú következményekkel nem számoló politikája egy sor országban kezelhetetlen belpolitikai problémákat okozott, és ellehetetlenítette az IMF alapcéljait, amelyek a fizetőképesség fenntartására, a költségvetési hiány alacsonyan tartására vonatkoztak.\xa0A Fidesz alelnöke leszögezte: nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Magyarország az IMF ellen hangolja a gazdaságpolitikáját.

\xa0\xa0\xa0

Hozzátetette: Magyarországnak gazdaságpolitikai céljai vannak, azok eléréséért folytatja a politikáját. A célok között említette, hogy a kormány szeretné a nagyon erős árfolyamkitettséget csökkenteni, és szeretné azt is elérni, hogy a gazdaság, a foglalkoztatás, a reálbérek növekedjenek.\xa0A céloknak vannak eszközei, az IMF egy eszköz lehet - mondta.

\xa0\xa0\xa0

"A Gyurcsányék által kötött szerződés lényegében a magyar parlament szuverenitását vonta el"', 'Leszögezte: ha az IMF úgy működik közre a magyar gazdaság finanszírozásában, ahogy azt tette a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt, akkor az IMF nem jó eszköz. Akkor "szinte megírták előre a magyar kormánynak azt a programot, amit a magyar kormány szolgaian végrehajtott" például a 13. havi nyugdíjelvétellel, a vagyonadó kivetéssel - emelte ki.\xa0Úgy fogalmazott: nem szeretjük azt a szerződést és el is utasítjuk, amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány kötött az IMF-fel, hiszen olyan feltételeket szabott, amelyekkel lényegében a magyar parlament szuverenitását vonta el.

\xa0\xa0\xa0

Az alelnök\xa0 a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) hét pénzintézetnél frissen indított vizsgálatáról azt mondta, nem érti a Bankszövetség azon álláspontját, miszerint a GVH-vizsgálat nehezíti a devizahitelesekről formálódó megállapodást.\xa0Hozzátette, ha az érintett bankok kartelleztek, akkor is el kell járni, hogyha "éppen a bankrendszerrel békülünk, meg akkor is, ha éppen rosszban vagyunk".']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4289, 'source_type': 'media', 'source_id': 7927, 'target_type': 'article', 'target_id': 113241, 'relation_type': 'describes'}