Gulyás: Erkölcsi adósságtörlesztésre van szükség + videó
Ha van rá mód és lehetőség, akkor a nemzetközi büntetőjog alapján kellene felelősségre vonni azt a szűk személyi kört, akit az 1956 utáni megtorlásért még most is lehetséges – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője a HírTV Rájátszás című műsorában.
Dátum: 2011-11-24 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:22:51.526450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA rendszerváltás semmilyen erkölcsi megtisztulással nem járt együtt – jelentette ki Gulyás Gergely. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: „ha van rá mód és lehetőség, akkor a nemzetközi büntetőjog alapján kellene felelősségre vonni azt a szűk személyi kört, akit az 1956 utáni megtorlásért még most is lehetséges”.', 'Ha ezt most nem tesszük meg, akkor tíz vagy húsz év múlva még inkább úgy lehet majd visszatekinteni a rendszerváltásra és az azt követően felhalmozódott erkölcsi adósságokra, hogy azok mindmáig fennállnak – szögezte le.
\n']
['\n\t\t\n\t\tMint mondta, a képviselők előtt lévő, az emberiesség elleni bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló javaslat a nemzetközi joggal összhangban mondja ki azt, hogy ezek a magyar belső jogrend részét képezik. A belső jogi rész azáltal nyílik meg, hogy azt mondjuk, hogy azoknál a bűncselekményeknél, amelyeket politikai okokból nem üldöztek, ott az elévülés nyugvása az új alaptörvény hatályba lépésével szűnik meg – fűzte hozzá a fideszes politikus.', 'Arra a felvetésre, hogy az egykori állampárt bizonyos szintű tisztségviselői ne tölthessenek be választott tisztséget, úgy válaszolt: „húsz évvel a rendszerváltozás után egy passzív választójog-korlátozás bevezetését kérdésesnek tartom”. Ugyanakkor megjegyezte: 1990-ben ez jogos lett volna, ám akkor nem volt meg a szükséges alkotmányozó többség.
']