Cser Ágnes a parlament szégyenéről
Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) üdvözli a köztársasági elnök döntését, s a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint "sem véletlen", hogy az úgynevezett kórháztörvényt hétfőn visszaküldte a parlamentnek megfontolásra az államfő - nyilatkozták a szervezetek vezetői.
Dátum: 2003-06-23 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:25.762353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Orvosi Kamara elnöke kijelentette: a köztársasági elnök indokai között több olyan is szerepel, amely megegyezik a MOK érveivel. Kupcsulik Péter rámutatott: a kamara a jogszabály-javaslatot már korábban is "kockázatosnak" tartotta.
Az EDDSZ elnöke azt nyilatkozta: üdvözli a köztársasági elnök döntését, egyben visszautasítja, hogy "hisztériakeltést folytatnának" mindazok, akik ellenzik az ágazati törvény kihirdetését.
"A parlament szégyene lesz, ha újra megszavazza a törvényt." - fogalmazott Cser Ágnes.
Hangsúlyozta: a jogszabályt nemcsak az ellenzéki pártok, vagy az orvosi kamara, hanem a szakszervezetek és a teljes munkáltatói oldal elutasította.
Úgy vélte: alkotmányossági problémák nemcsak a kórháztörvény kapcsán, hanem az egészségügy finanszírozása terén is felmerülnek.
Hozzátette: a szaktárca az EDDSZ által feltett kérdésekre nem tudott válaszolni, s az egészségügyi ellátórendszer eddigi privatizációjából nyert tapasztalatokról sem adott számot.
Az EDDSZ "minden lehetséges eszközt" felhasznál annak érdekében, hogy a "magyar egészségügyet ne lehessen széthordani" - közölte Cser Ágnes.
MTI - fidesz.hu