Az Egészségügyi Egyeztető Fórum a kórházprivatizációs törvényről
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Egészségügyi Egyeztető Fóruma megnyugvással vette tudomásul Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr döntését, mellyel visszaküldte a Parlamentnek az ú.n. "Kórháztörvényt".
Dátum: 2003-06-23 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:26.077987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Egészségügyi Egyeztető Fóruma megnyugvással vette tudomásul Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr döntését, mellyel visszaküldte a Parlamentnek az ú.n. "Kórháztörvényt".
Köztársasági Elnök Úr ezzel megadta a lehetőségét az egészségügyi rendszert mélyen érintő, a gyógyításhoz való egyenlő esélyű hozzáférést sértő, a profitérdekelt privatizációnak utat nyitó, szegény-gazdag ellátást előrevetítő jogszabály újragondolására.
Reményeink szerint, ezek után - a legközelebbi jövőben - mód nyílik a szakmai szervezetekkel, közöttük kiemelten a Magyar Orvosi Kamarával, valamint az Egészségügyi Egyeztető Fórummal való egyeztetésre.
Budapest, 2003. június 23.
Dr. Mikola István
Egészségügyi Egyeztető Fórum
elnöke