Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Erősíteni kell az ORÖ iskolafenntartó szerepét"

A kormányzat erősíteni szeretné az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) iskolafenntartó szerepét - erről Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszélt egy pénteki, budapesti konferencián.


Dátum: 2011-11-25 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:09.763867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balog  Zoltán az előző napi kormányülésen elhangzottakra hivatkozva közölte, akár az országos, akár az adott területi roma önkormányzatok is vállalhatnának ilyen szerepet a jövőben.

Utalt arra: a többi magyarországi nemzetiség arra törekszik, hogy legyenek saját iskoláik, ugyanakkor a roma többségű iskoláknál szegregációról beszélnek. Véleménye szerint az lenne a normális, hogy azokban az iskolákban, ahol többségben vannak a roma tanulók, lehetőséget adnának a nemzetiségi működtetésre.

Az államtitkár azt mondta, a magyarországi roma közösségeknek, illetve az ORÖ-nak a felelőssége és lehetősége is egyben, hogy kezébe vegye a saját sorsát, ehhez a kormányzat is megadja a segítséget.

A konferencián Balog Zoltán és Farkas Flórián ORÖ-elnök egyetértettek abban, hogy a magyarországi cigányság nem követelhet többet, mint ami mindenkinek jár, azt viszont meg kell kapniuk.

Balog Zoltán arra is rámutatott, hogy a Magyarországon csaknem két évtizede kialakított nemzetiségi képviseleti rendszerből Európa is tanulhatna.

Farkas Flórián azt mondta, romaügyben még soha nem volt ekkora felelőssége a kormánynak és a roma vezetőknek, mint ma. Azt mondta, a romák nem más rovására akarnak érvényesülni. Hozzátette: sorsközösséget éreznek 3,5 millió "nem cigány", szegény sorsú honfitársukkal.

Farkas Flórián ugyanakkor arról is beszélt, hogy a magyarországi cigányság most már konkrétumokat és eredményeket vár. A magyarországi cigányság integrációjának az alapja lehet - tette hozzá -, hogy 3 éves kortól kötelező lesz a gyermekek óvodába járatása az új köznevelési törvény értelmében.

Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár kiemelte a korai óvodai nevelés jelentőségét, mint fogalmazott, 3 és 6 éves kor között fejlődnek a leggyorsabban a gyermekek alapvető képességei és személyiségjegyei. Utalt arra, hogy 2014-ig a kormányzat több ezer óvodai férőhelyet kíván létrehozni. Arra mutatott rá, hogy az új köznevelési törvény direkt és indirekt módon a romák felzárkóztatásáról is szól, akkor is, ha a szövegben nem nevesítik a cigányságot.

Pintér Sándor belügyminiszter felszólalásában a társadalmi kirekesztettség megszüntetését nevezte a belügyi tárca egyik legfontosabb céljának. Hozzátette: az állam, az önkormányzatok és az egyházak képesek munkát adni, amelyhez a jövő évi költségvetés 132 milliárd forintot biztosít.

A tárcavezető reményei szerint ezzel 200 ezer új munkahelyet sikerül létrehozni, legalább egy évnyi szerződéssel.

A belügyminiszter emlékeztetett rá, hogy már 20 ezer embert foglalkoztatnak a mintaprogram keretében országszerte. Pintér Sándor a lehetséges munkák közül a növénytermesztést, az árvízvédelmet, az útépítést és hulladéklerakók létesítését nevezte meg.

A tárcavezető a közmunkafeladatok irányításánál az ORÖ együttműködését, segítségét kérte.

Vizi E. Szilveszter akadémikus a magyar cigányság jövőjét nemzeti sorskérdésnek mondta, míg az Akadémia elnöke, Pálinkás József, azt hangoztatta, hogy nincs külön magyar és cigány jövő, csak közös jövő van.

Arról beszélt, hogy a közös felemelkedésért még sokat kell tenni, és a közgondolkodás formálásában minden értelmiséginek részt kellene vennie. Arra kérte őket, hogy ne előítéletekre alapuló félmegoldásokra, hanem tényeken alapuló megoldásokra tegyenek javaslatokat.

Kapcsolódó elemek