Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Semmi nem indokolta a leminősítést + videó

A Fidesz-KDNP minden igyekezetével azon van, hogy a válságból fakadó terheket ne csak a családok viseljék, és azokat szétossza a multinacionális vállalatok és a világcégek felé – fogalmazott Selmeczi Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján. Ugyanitt ismét felszólította a szocialista párt képviselőit, hogy ne riogassák az embereket valótlanságokkal a nyugdíjak kapcsán.


Dátum: 2011-11-25 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:10.151524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

A leminősítések kapcsán a szóvivő idézte a francia pénzügyi szervezetek felügyelete elnökének egy korábbi kijelentését, mely szerint „a pénzpiacok diktatúrát gyakorolnak a demokráciák fölött, amit az emberek már nem sokáig fognak tűrni”. De - Selmeczi Gabriella szavai szerint - a lengyel jegybank elnöke is hasonlóan vélekedik ebben a kérdésben, aki azt mondta, hogy „Lengyelországban széleskörű megütközést keltett, hogy a Moody’s negatívra rontotta a lengyel bankszektor hitelességének perspektíváját. Meglepő és megdöbbentő ez a lépés”. Mindez néhány nappal az után történt, hogy a vezető lengyel bankok történetük legjobb eredményét hozták nyilvánosságra.

Brüsszel is megfogalmazott kritikákat a hitelminősítőkkel kapcsolatban – mutatott rá a szóvivő, hozzátéve: megfegyelmezni készül az unió ezeket az intézeteket.

A Fidesz-KDNP minden igyekezetével azon van, hogy a válságból fakadó terheket ne csak a családok viseljék, és azokat szétossza a multinacionális vállalatok és a világcégek felé – fogalmazott. A legfontosabb feladatunk az, hogy a devizában eladósodott embereket kimentsük a csapdából, amivel ma már a Bankszövetség is egyetért – emelte ki Selmeczi Gabriella.

„Ne kergessék pánikba az idős embereket!”

Az MSZP megadóztatta volna a nyugdíjakat, ha tavaly nem zavarták volna el a választópolgárok – mondta Selmeczi Gabriella a Horn-kormány idején elfogadott 1997/ LXXXI.  öregségi nyugdíjakról szóló törvényre utalva, amely szerint 2013-tól adókötelesek lettek volna a nyugellátások.

Ezt nem hagyjuk – szögezte le, hozzátéve, hogy a nyugdíjreform keretében hatályon kívül fogják helyezni ezt a rendelékezést.

Mint azt a szóvivő kifejtette a nyilvánvaló tények ellenére sem hagynak fel a szocialisták riogató kampányukkal”. "Teszi többek közt ezt az a Korózs Lajos, aki 1997-ben igennel szavazott erre a törvényre" - húzta alá. A fideszes politikus említést tett egy kiadványról is, melyben Lévai Katalin állítja - minden valóságalapot nélkülözve - azt, hogy a kormány 16 százalékos adóval akarja sújtani a nyugdíjasokat.

Selmeczi Gabriella erre reagálva kiemelte: a Fidesz-KDNP sem jövőre, sem 2013 után nem engedi meg, hogy a nyugdíjasokat megadóztassák. Végül arra kérte az MSZP-t, hogy „ne kergessék pánikba az idős embereket”.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2022, 'source_type': 'media', 'source_id': 7938, 'target_type': 'article', 'target_id': 113286, 'relation_type': 'describes'}