Figyeljünk egymásra! A segítség életet menthet!
A tél beköszönte sok embertársunk számára komoly veszélyt jelent. A téli fagyokkal szemben nemcsak a hajléktalanok védtelenek. Az elmúlt évek keserű tapasztalata az, hogy sok esetben a kihűléses halálesettel végződő tragédiák megelőzhetőek lettek volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel, segítséggel.
Dátum: 2011-11-25 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:10.862841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tSzükség van mindannyiunk felelősségvállalására. Életet menthetünk, ha megkérdezzük segíthetünk-e valamiben, amikor az idős szomszéd kéménye nem füstöl vagy az egyébként tevékeny embert nem láttuk egész nap az udvaron, ha segítséget hívunk, amikor az utcán fekvő embert látunk.', 'A kihűléses halálesetek megelőzése érdekében tárcánk lehetőségeihez mérten mindent megtesz, de egyúttal arra kérünk mindenkit, hogy figyeljenek a környezetükben élő segítségre szoruló embertársaikra.
\xa0\xa0\xa0
Ha olyan emberről tudunk, akit bármilyen okból kihűlés fenyeget, kérjünk segítséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es telefonszámon vagy az alább felsorolt, a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain vagy a polgárőrségen. A rászorulók, bajba jutottak megsegítése közös felelősségünk!', 'Diszpécserszolgálatok telefonszámai:
\xa0\xa0\xa0
Budapest (Budapest, Pest megye)
Menhely Alapítvány Diszpécserszolgálat, Budapest 1/338-41-86,
\xa0\xa0\xa0
Tatabánya (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye)
Utcai Szociális Segítők Egyesülete, Közép-Dunántúli Regionális
Diszpécserszolgálat, 34/511-028,
\xa0\xa0\xa0
Zalaegerszeg (Győr-Moson-Sopron, Vas,Zala megye)
Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete,
Regionális Diszpécserszolgálat, 92/323-000,
\xa0\xa0\xa0
Pécs (Baranya, Somogy, Tolna megye)
Támasz Alapítvány
Dél-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 72/233-169,
\xa0\xa0\xa0
Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye)
Magyar Vöröskereszt
Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálat, 46/323-260,
\xa0\xa0\xa0
Nyíregyháza (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Periféria Egyesület
Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 42/504-618,', 'Kecskemét (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye)
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Dél-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 76/485-582.', 'A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu oldalon, valamint a www.hajlektalan.info weblapon.']