Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ORTT: húszperces felfüggesztés a tv2-nek

Húsz percre felfüggesztette a tv2-t működtető MTM-SBS Televízió Rt. műsorszolgáltatási jogát a médiahatóság; a június 12-én született döntésről hétfőn tájékoztatta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az MTI-t.


Dátum: 2003-06-23 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:27.002730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szankciót június 25-én, szerdán, este fél nyolctól kell végrehajtania a tv2-nek, amely - a határozatban foglaltak szerint - február 21-én sugárzott Big Brother 2 című valóságshow-jával megsértette a médiatörvény a kiskorúak fejlődésének kedvezőtlen befolyásolásával kapcsolatos részét. A műsort ugyanis - noha azt megfelelő jelzéssel ellátva 21 és hajnali 5 óra között sugározhatta volna - nem ebben az idősávban tűzte műsorra az adó.

"Az emberek közötti agresszív indulatok, egymás becsmérlésének és megalázásának üzleti okokból történő hangsúlyozása azt az érzetet keltheti a fiatal nézőkben, hogy a személyközi ellentétek ilyen módon való megnyilvánulása, illetve elintézése társadalmilag elfogadott", olvasható a határozatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek