"Az MSZP politikai célokra használta a titkosszolgálatokat"
Az MSZMP jogutódjának a titkosszolgálatokról mindig a III/III jut eszébe – fogalmaz közleményében Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára.
Dátum: 2011-11-26 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:20.196036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tElgondolkodtató, hogy éppen az a párt támadja a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központtal (NIBEK) kapcsolatos törvényjavaslatot, amelynek egyik miniszterelnöke SZT tiszt volt, és amely az előző ciklusokban tudatosan használta fel politikai célokra a titkosszolgálatokat – olvasható a közleményben.', 'Hangsúlyozom, hogy a NIBEK titkos információgyűjtést nem végezhet, és az adatokkal nem élhet vissza. A NIBEK jogszerű működését az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ellenőrzési joga is garantálja. A törvényjavaslat parlamenti vitája jövő héten szerdán kezdődik és a Belügyminisztérium várja a jobbító szándékú módosító javaslatokat.', 'Az új intézmény Magyarország és a magyar emberek biztonságát szolgálja – zárul a közlemény.
']