Képviselőt választanak a II. kerület egy részében
Országgyűlési képviselőt választanak ma a II. kerület egy részében, a 2-es számú választókerületben. Az időközi választás második fordulójában nincs sem eredményességi, sem érvényességi küszöb, így az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja.
Dátum: 2011-11-27 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:20.921077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA választás 100 százalékos eredményére azonban néhány napig várni kell, mert be kell érkezniük a külképviseleteken leadott szavazatoknak is.\xa0A 2-es számú választókerület 56 szavazókörében több mint 49 ezer választópolgár adhatja le szavazatát reggel 6 és este 7 óra között.
\xa0\xa0\xa0
A választáson ugyanazok a jelöltek indulnak, mint a két héttel korábbi első fordulóban. A jelöltek szavazólapon az alábbi (ábécé-) sorrendben szerepelnek majd: Bodor Zoltán (Jobbik), Karácsony Gergely (LMP), Kovácsics Ádám (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) és Lévai Katalin (MSZP).\xa0Az időközi választásra az országgyűlési választások általános szabályai érvényesek, ez azt jelenti, hogy vasárnap 0 órakor kampánycsend lépett életbe.', 'Délután egy', 'Reggel 6 órakor kinyitottak a szavazókörök a főváros 02. számú választókerületében. Az időközi országgyűlési választáson 13 óráig a választópolgárok 15,81 százaléka, 7761 ember szavazott.', 'Délután három', '15 óráig a választópolgárok 21,79 %-a adta le voksát.']