Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekedés-központú politika a cél

Nem Törökország példáját követi Magyarország azzal, hogy pénzügyi támogatásról szóló tárgyalásokat kezdeményezett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára vasárnap, a brit Reuters hírügynökségnek adott interjúban. Az államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában arról beszélt, hogy fel kell gyorsítani a Széll Kálmán-tervet.


Dátum: 2011-11-27 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:22.653547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár arra a "játékra" utalt, amelynek során Törökországnak elhúzódó IMF-es tárgyalásokkal sikerült megtartania a piac bizalmát. Cséfalvay Zoltán egyben reményét fejezte ki, hogy a Magyarország befektetésre ajánlott adóskockázati besorolását még megtartó két hitelminősítő megvárja az IMF-fel folytatott tárgyalások eredményét, illetve, hogy a pénzügyi mentőháló a jelenlegi viharos időkben hogyan segíti Magyarországot, mielőtt lépésre szánná el magát. Az államtitkár a magyar államkötvények pénteki hozamemelkedését átmenetinek tartotta és bízott benne, hogy hamarosan csökkenhetnek a hozamok. "Úgy gondolom, hogy ez egy hirtelen reakció volt, és feltétlenül meg kell várni, a piac miként reagál. Amint azt más országoknál láttuk, alacsonyabb szinten stabilizálódik majd".

Cséfalvay elmondta: a kormány továbbra is növekedés-központú politikát folytat majd, annak ellenére, hogy a jövő évi költségvetést immár 0,5-1,0 százalékos bővülési ütemmel tervezi szemben a korábban várt 1,5 százalékos ütemmel. Ha a kormány veszélyben érzi a költségvetési célokat, akkor - hasonlóan a jövedéki adó szeptemberi emeléséhez - nem lesz rest újabb bevételnövelő lépéseket tenni - tette hozzá. Cséfalvay Zoltán egy esetleges kamatemeléssel kapcsolatosan elmondta: "A jegybank független intézmény Magyarországon. Amennyiben kamatot emel a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az a szervezet önálló döntése. És azt elfogadjuk". Az MNB monetáris tanácsa kedden tart kamatdöntő ülést.

A Reuters tudósítása szerint a piacok által vitatott, úgy nevezett "nem ortodox" gazdaságpolitikai lépésekről kijelentette: Budapest nem fél tárgyalni ezekről az intézkedésekről. "Bizonyosan vitatkozhatunk majd (...) ezekről a válságadókról, a bankadóról, vagy a devizahitelesek végtörlesztéséről, hogy ezek helyes lépések vagy sem. De Európa egésze új kihívások elé néz és ezeknek a megoldásához meg kell osztani a kockázatokat és a terheket" - fogalmazott az államtitkár. Megjegyezte: az ilyen intézkedések átmeneti jellegűek, és a kormány éppen olyan reformokat hajt vére, amelyek lehetővé teszik ezeknek az adónemeknek a kivezetését 2013-tól. Úgy szólt: "a piac nagyobb bizonytalanságot lát azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz, ha eltörlik ezeket az intézkedéseket. Több mint egy évünk van addig. Számos fontos reform közepénél tartunk, és ezeket végre kell hajtani".

Fel kell gyorsítani a Széll Kálmán-tervet

Még gyorsabban kell megvalósítani azokat a reformokat, melyeket a Széll Kálmán-tervbe foglalt a kormány - véli a nemzetgazdasági tárca államtitkára.Magyarországnak szüksége van valamilyen biztonsági hálóra, a Moody’s leminősítésétől függetlenül is szükségünk lett volna együttműködni az IMF-fel – jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az m1-en. Annak kapcsán, hogy a Standard and Poor’s kivár Magyarország leminősítésével, Cséfalvay azt mondta: a Moody’s megpróbálta beelőzni a többieket, kicsit türelmetlenebb, mint a többi hitelminősítő.

Beszélt arról is, hogy az IMF véleménye szerint már sokkal rugalmasabb, mint 2008-ban volt, többféle konstrukciót kínál, mint akkor. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős a különbség az államháztartás helyzetét illetően az akkori és a mostani állapot között. Az Európai Unió szerint is 3 százalék alatt marad az államháztartási hiány, miközben az adósság csökken – jegyezte meg az államtitkár. Úgy vélte: miután a német gazdaság 0,9 százalékos bővüléssel számol 2012-re, nálunk 0,9-1,5 százalék emelkedhet a GDP jövőre. Kiemelte: a büdzsében lévő 300 milliárd forintos tartalékkal 0,5 százalékos növekedésig tartható a költségvetés.

Hangsúlyozta: a kormány gazdaságpolitikájának alapja, hogy a válságban a terheket meg kell osztani az állam, a polgárok és a vállalkozók között. Ez az alapelv, miszerint teher- és kockázatmegosztásra van szükség, nem változik, és tovább kell menni azokkal a reformokkal, melyek a Széll Kálmán-tervben elindultak, ezeket még gyorsabban meg kell valósítani.

Kapcsolódó elemek