Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri összefogás a Fidesz és a polgári körök közt

Együttműködési megállapodást kötött a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség győri szervezete és a győri, illetve a városkörnyéki polgári köröket képviselő Összefogás a Polgári Körökért Egyesület hétfőn. "A megállapodás értelmében együtt munkálkodunk azon, hogy a jövőben a város önkormányzatában többségbe kerüljenek a nemzeti, konzervatív, keresztény polgári erők" - közölte Dézsi Csaba András, a Fidesz győri elnöke az aláírást követően a sajtó képviselőivel.


Dátum: 2003-06-23 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:27.730791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus rámutatott: a 2006. évi választás sikeréért fogtak össze az együttműködő felek. "Nem csak kritizálunk, hanem be akarjuk mutatni, hogy mely területeken van szükség változásokra a városban, s a megoldás keresésében számítunk a polgári körökre" - hangoztatta a helyi Fidesz-vezető, aki személyében a városi önkormányzat "polgári frakciójának" vezetője.

Hozzátette: a polgári körök szakértői a Fidesz-tagozatok, szakcsoportok munkájába tudnak bekapcsolódni.

Az MTI kérdésére válaszolva Dézsi Csaba András közölte: gazdasági problémák egész sorával küzd a város. "Gyárak zárnak be, munkahelyek százai szűnnek meg, emiatt tömeges munkás elbocsátásokra lehet számítani" - hangoztatta az ellenzéki politikus. Kijelentette, hogy az önkormányzatnál 1999 óta nem készült új gazdasági program.

Hiányolta a városfejlesztési programot is; véleménye szerint ennek a következménye, hogy "lassan úgy néz ki a város, mint egy zsibvásár."

"A szocialista városvezetés részéről megnyilvánuló arrogancia, hogy nem veszik észre, mekkora a baj" - mondta a fideszes politikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek