Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ez az az örökség, amit megörököltünk mi, magyar polgárok 2010 nyarán"

Deutsch Tamás EP-képviselő szerint a mostani kormány olyan gazdaságot örökölt, amely már 2004 óta romló tendenciát mutat, egyedüliként az EU-hoz akkor csatlakozott országoké közül.


Dátum: 2011-11-28 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:37.187211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország az egyetlen uniós tagország, amely a csatlakozása óta évről évre romló gazdasági teljesítményt nyújtott – mondta Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Krónika című műsorában. A fideszes politikus kifejtette: a folyamat már a válság előtt, 2004-ben elkezdődött – az akkori kormány az uniós fejlesztési források felhasználásával sem tudta a gazdasági növekedést szolgálni, annak nagy részét elherdálta.

„Ez az az örökség, amit megörököltünk mi, magyar polgárok 2010 nyarán. Az új kormány reagált a kialakult helyzetre, egy új, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést a középpontba állító, ezáltal a kis- és középvállalkozásokat a középpontba állító nemzeti fejlesztési terv, az új Széchenyi Terv kidolgozásával és útjára indításával” – mondta a politikus.  Deutsch Tamás példaként hozzátette, a dél-alföldi régióban, az ott működő önkormányzatok, illetve kis- és középvállalkozások több mit 62 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak hozzá 2011-2012-2013-ban.

Az európai parlamenti képviselő azt mondta, az Európai Bizottság költségvetési javaslata alapján 2007 és 2013 között a regionális fejlesztési források összege jelentősen csökkenne, amely Magyarország számára kedvezőtlen. Deutsch Tamás szerint az Európa Parlament fideszes képviselői ez ellen próbálnak fellépni.

Kapcsolódó elemek