Szocialista kedvezménytörvény: a nemzetpolitika megtorpanása
A kedvezménytörvény módosításának parlamenti tárgyalása és elfogadása a demokratikus eljárás karikatúrája. A jogszabály elfogadását követően Németh Zsolt Fidesz az MTI-nek nyilatkozva felidézte, hogy az előterjesztés általános vitája hajnalban kezdődött a parlamentben, majd a bizottságokban még aznap leszavazták a módosító indítványokat, és a plenáris ülésen lefolytatták a részletes vitát is.
Dátum: 2003-06-23 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:28.620054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tehát huszonnégy óra belül lekeverte a kormányzat a kedvezménytörvény ügyét, erre az esetre tehát illik a demokratikus eljárás karikatúrája megállapítás" - szögezte le. Németh Zsolt hangsúlyozta: a jogszabály módosításával Magyarország egyoldalú engedményt tesz a kedvezménytörvény megcsonkítására, ez pedig diplomáciai szarvashibának tekinthető. Utalt arra, hogy Szlovákia a módosítás ellenére továbbra is ellenzi a kedvezménytörvényt.
"A kedvezménytörvény megcsonkítása és a magyarigazolvány leértékelése" egyértelműen a nemzetpolitika megtorpanását tükrözi, mutatott rá Németh Zsolt. "Ennek hátterében pedig egyértelműen a szocialista múlt kísértése tapintható ki, amikor lemondtak a határon túli magyarokról" - szögezte le az ellenzéki politikus.
MTI - fidesz.hu