Lázár: Politikai cirkuszt akar a Jobbik és az MSZP
Lázár János arra tett javaslatot a házbizottság soron kívüli ülésén, hogy a parlament péntek délután folytassa a munka törvénykönyve előző éjjelről kedd reggelre átnyúlt részletes vitáját, ezt azonban az ellenzéki frakciók elvetették - közölte a Fidesz frakcióvezetője a testület tanácskozása után újságírókkal.
Dátum: 2011-11-29 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:43.133440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem kapta meg a többséget a munka törvénykönyve vitájának elhalasztása
Nem kapta meg a szükséges négyötödös támogatást a Fidesz-frakció házszabálytól eltérésre vonatkozó javaslata, hogy a munka törvénykönyvére vonatkozó kormányzati előterjesztés tárgyalását péntek délután folytassák a képviselők. Ezt követően Lázár János, a kormánypárt frakcióvezetője azt kezdeményezte, összevontan tárgyalják a mintegy 100 szakaszban megnyitott vitát. Ezt a Ház többsége elfogadta, az eredményt az elnöklő Lezsák Sándor kihirdette. Az eredeti napirendhez képest csúszik a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, amelyet ráadásul még napirend előtti felszólalások is megelőznének.