Kárpátaljára vitt könyvadományt a Szolnok megyei közgyűlés elnöke
Több mint ezer kötetnyi magyar nyelvű könyvet adott át egy kárpátaljai iskolának a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke.
Dátum: 2011-11-29 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:50.486653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kárpátaljai Aknaszlatinán működő Bolyai János Középiskola igazgatója, Benedek Imre a napokban vette át az 1064 magyar nyelvű kötetből álló ajándékot Kovács Sándortól. A megyei közgyűlés elnöke ezt követően részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 15. jubileumi emlékülésén is - közölte Galó Anita, a hivatal térségfejlesztési és külügyi irodájának helyettes vezetője kedden az MTI-vel.
Jelezte: az akció a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szórványprogram keretében valósult meg, melynek célja Kárpátalja, Dél-Erdély és a Vajdaság többségében magyarlakta területeivel való együttműködés kialakítása.
A program keretében tavaly óta több alkalommal került sor magyar nyelvű könyvek adományozására a szórványmagyarság kulturális helyzetének javítása érdekében. Először 2010 szeptemberében egy sikeres gyűjtés után 2722 könyvet ajándékozott Szolnok megye az erdélyi Hargita Megyei Tanácsnak, majd három hónappal később a Dél-Erdélyben tevékenykedő dévai Szent Ferenc Alapítvány könyvtára bővült egy, a szolnoki Verseghy Ferenc könyvtár készletéből származó csaknem 3000 kötetes állománnyal. Idén márciusában pedig Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke adott át egy 2506 kötetből álló szállítmányt a délvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület kezelésében működő települési könyvtárnak Bácsgyulafalván.