Lázár: Komolyan kell venni a rezidens szövetség javaslatait
A Fidesz frakció készen áll arra, hogy segítséget nyújtson a törvényhozásban Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak a pénzügyi lehetőségek megtalálásban az egészségügyi bérek rendezéséhez - mondta Lázár János frakcióvezető a Magyar Rezidens Szövetség elnökével folytatott tárgyalás után kedden.
Dátum: 2011-11-29 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:52.865561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tLázár János hangsúlyozta: a frakció felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a magyar egészségügyben a humánerőforrás és a munkavállalói gondok akuttá váltak, és ez az egészségügyben\xa0 az egyik legnagyobb veszélyforrás.\xa0A rezidens szövetség javaslatait, kéréseit igenis komolyan kell venni - mondta Lázár János. Mint kifejtette: Papp Magortól, a Magyar Rezidens Szövetség elnökétől "minden részletében meggyőző tájékoztatást" kapott arról, hogy az általa képviselt fiatal orvosok milyen szakmai és egzisztenciális helyzetben vannak jelenleg Magyarországon.', '"Ez minden törvényhozó számára kiemelten fontos kérdés". A keddi megbeszélés részleteiről pedig - kérése szerint - Orbán Viktor, miniszterelnököt is tájékoztatni fogja.\xa0Lázár János azt mondta: aktuálisan a bérrendezés kérdéseiről tárgyaltak, de szó volt még az egészségügy általános helyzetéről, a strukturális átalakításokról, a képzés helyzetéről, valamint a karrierpályákról, kilátásokról is.
\xa0\xa0\xa0
A frakcióvezető ennek kapcsán megjegyezte, hogy a kormányzat számára az egyik legnagyobb társadalmi kihívás a húszas-harmincas generáció itthon tartása. Lázár János elmondta: beszéltek a számokról is, számára ugyanis az volt a kérdés: "milyen értékben" győzhető meg egy fiatal orvos. Erre a frakcióvezető egyértelmű választ kapott. A szövetség elnökének tájékoztatása alapján egy rezidens számára nettó kétszázezer forintos keresettel talán itthon marad. Miután Nyugat-Európában minimum hatszázezer, vagy nettó egymilliót keresne az a rezidens, aki Magyarországon kétszázezer forintot kér, ezt az ajánlatot Lázár János szerint "alapos megfontolás tárgyává kell tenni".
\xa0\xa0\xa0
A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, nagyon nagy veszélyforrásnak látja azt, hogyha az egészségügyi dolgozók, orvosok és szakdolgozók bérrendezésére nem kerül sor. "A struktúraátalakítás mellett ez a legnagyobb kihívás" - fogalmazott Lázár János, hozzátéve: ebben a Fidesz-frakció kész támogatni az orvostársadalmat.']